Százmilliós fejlesztésbe kezd a Vodafone

Vágólapra másolva!
A Vodafone az idén több mint 100 millió dollárt (186 millió forint) költ a tervek szerint hálózatfejlesztésre Magyarországon, aminek keretében kialakítja a harmadik generációs mobilkommunikáción belül a gyors széles sávú internetes (HSDPA) szolgáltatást.
Vágólapra másolva!

Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója elmondta: a HSDPA fejlesztésének pénzügyi korlátjai vannak, de még a tél előtt bevezetik ezt a kereskedelmi szolgáltatást. A Vodafone Magyarország jelenleg a fővárosban és környékén nyújt harmadik generációs szolgáltatást. A terv az, hogy az év végre a lakosság arányában a lefedettség 20-30 százalékos lesz.

A Vodafone-nak február végén több mint 2,1 millió ügyfele volt, akiknek a 37 százaléka előfizetéses, míg a többi kártyás felhasználó.

Az egy előfizetőre eső átlagos havi bevétel (ARPU) decemberben több mint 5000 forint volt, ami a múlt év egészében is hasonlóan alakult. A társaság bevételének 16 százaléka adatforgalomból származik.

A Vodafone-nak országszerte 21 saját márkaboltja van, amelyeket összesen több mint 1 milliárd forint ráfordítással folyamatosan újít fel: az elsőként átalakított debreceni boltnak március 1-je óta 50 százalékkal nőtt a forgalma.

Az eseményen elhangzott: a vezetékes és a mobiltelefont kombináló otthon csomagot eddig 30 ezren vették meg tavaly novemberi bevezetése óta, s naponta újabb 200-300 előfizető vásárolja meg.

A tervekről elhangzott: a társaság hamarosan elindítja a Magyarországot és Romániát összekötő határon túli csomagot, aminek keretében 30, illetve 39 forintért lehet percenként hívni a vodafone-os mobil és bármilyen vezetékes számot. Az alacsonyabb árat az előfizetéses, a nagyobbat a kártyás ügyfél fizeti. A Vodafone-nak február végén világszerte 200 millió ügyfele volt. Az indiai Hutchison Essar 67 százalékának megvásárlása után azonban ez a szám folyamatosan és gyorsan emelkedik, mivel a cégnek 23 millió előfizetője van, s havonta 1 millióval nő az ügyfélszáma.