Számlát kell kérni a vonaljegy elszámolásához

Vágólapra másolva!
Mégsem kell a vonaljegyek mellé blokkot vagy nyugtát adnia a BKV-nak, aki viszont szeretné elszámolni, annak külön számlát kell kérnie a társaság ügyfélszolgálatán. Se a jegy, se a nyugta nem elég ugyanis a költségelszámoláshoz. Hasonlóan nyugtaadási mentességet élveznek az étel-ital és egyéb automaták üzemeltetői is a jelenleg érvényes áfatörvény szerint. Így nem is kérhetnek senkitől sem blokkot az ott vásárolt üdítőről az ellenőrök.
Vágólapra másolva!

Nagy vitát váltott ki az [origo]-n nemrég megjelent számlaadási kötelezettségről szóló cikknek az a része, hogy kell e nyugtát adni a szigorúan sorszámozott jegyek után. A helyzet nem egyértelmű, ugyanis, többek állításával ellentétben kell nyugtát adni, néhány esetben azonban az adóhivatal egyelőre mentességet adott.

Amennyiben egy vállalkozó szeretné elszámolni költségként a BKV-vonaljegyet, azt csak számlával együtt teheti meg. A pénztár helyett azonban az ügyfélszolgálaton kell a számlát kérni - hívta fel rá a figyelmet Kotulyák Tamás, a BKV értékesítési igazgatója.

A vonaljegyhez egyébként nem jár blokk vagy nyugta, mert a közlekedési társaság kötött erről egy megállapodást az APEH vezetőségével. Így 2008 áprilisáig úgynevezett nyugtaadási mentességet kapott a BKV a jegyek és a bérletek után, ugyanis évente több millió jegyet adnak el, és ennyi blokk kiállítása kivitelezhetetlen - fogalmazott az értékesítési igazgató. Számlát viszont ad a cég akár egy vonaljegy után is, de azt külön az ügyfélszolgálaton kell a jeggyel kérni.

A vonaljegy se külalakra, se tartalmilag nem felel meg a számlának, hiába szigorúan sorszámozott, ezért kell róla külön számlát kérni - magyarázta Mohai Károly, az APEH főosztályvezetője. Így a vonaljegy árát a számlával és természetesen a megváltott jeggyel együtt lehet elszámolni. A jelenleg érvényes áfatörvény szerint nincs nyugtaadási kötelezettsége az étel-ital automatákat üzemeltető cégeknek sem - fogalmazott a főosztályvezető.

Forrás: MTI

Hasonló rendelet vonatkozik a mozijegyekre is, ha valaki el szeretné költségként számolni, akkor ezekre is külön számlát kell, hogy adjon a pénztáros.

A következő hetekben egyébként minden rendezvényen nagyobb ellenőrzésre lehet majd számítani. Lesz, ahol egy nap alatt többször is visszatérnek az ellenőrök, és ha kétszer szabálytalankodik az elárusító, két büntetésre számíthat.

A megnövekedett ellenőrzések miatt az APEH január óta folyamatosan bővíti a szakemberek létszámát. Az eddigi 500 fő mellé a jövő év végéig további ellenőröket vesznek fel. Összesen 1717 fővel növeli az adóhatóság a létszámát.