Vágólapra másolva!
Kevesebb pénz jut jövőre gázártámogatásra. A szociális szaktárca azért szigorítja a támogatás mértékét, hogy kiessenek az úgynevezett potyautasok. Idén 180 ezer olyan fogyasztót talált az APEH, akik illetéktelenül vették igénybe a támogatást.
Vágólapra másolva!

Az már biztos, hogy szigorúbban érvényesíti a rászorultság elvét jövőre a gázátrámogatásnál a kormány, és módosítja a támogatási kategóriákat. Konkrét összegeket azonban még nem tud a szociális tárca. Jövőre várhatóan 80-90 milliárd forintnyi támogatást hagy jóvá a kormány. Az idén az első félévben 44 milliárdot fizettek ki.

A gázár-kompenzációra fordítható keretösszeg tervezése, összhangban a konvergenciaprogrammal, jelenleg is folyik a Pénzügyminisztériumban. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumban pedig ezzel párhuzamosan zajlik a program szakmai felülvizsgálata és a jövő évi várható igények meghatározása.

A tervezéshez felhasználják a már ismert, illetve a 2007 második felére prognosztizált adatokat is. A szociális tárca jogászai, Lamperth Mónika miniszter döntése alapján előterjesztést készítenek a potyautasok kiszűrésével kapcsolatos jogi természetű problémák megoldására, amelyben figyelembe veszik az adatvédelmi biztos ajánlásait is-írja a Magyar Nemzet.

A gázszolgáltatóknál felmerült problémákkal kapcsolatosan a minisztérium álláspontja az, hogy a szolgáltatóknak ügyfélközpontúan kell működniük, és mindent meg kell tenniük azért, hogy ügyfeleik a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban tudják intézni ügyeiket.

Az APEH vizsgálata során 180 ezer olyan fogyasztó akadt fent a rostán, akiknek a törvény szerint nem jár a támogatás, mégis igényeltek és meg is kapták.

Mint ismeretes, a jelenleg érvényes támogatási rendszerhez összesen négy plusz egy rászorultsági kategóriát alakítottak ki tavaly, annak függvényében, hogy a háztartásokban az egy főre eső jövedelem eléri vagy meghaladja-e a mindenkori öregségi nyugdíjminimum (jelenleg nettó 25 800, januártól nettó 26 830 forint) kétszeresét, két és félszeresét, háromszorosát, illetve három és félszeresét. A gázár-kompenzáció háromezer köbméter éves fogyasztásig jár, kivéve a nagycsaládosokat és fogyatékkal élőket, ők ugyanis ötezer köbméterig jogosultak a kompenzációra.

A háztartások egy főre eső jövedelmének kiszámításakor a fogyasztó minden, az igénylést megelőző három hónapban keletkezett, rendszeres jellegű nettó bevételét figyelembe veszik, nem csupán a béreket. Így az étkezési támogatástól kezdve a kamatjövedelmeken át a családi pótlékot is a jövedelmbe kell számolni. Az egyszeri juttatások viszont nem számítanak bele az alapul vett jövedelembe.

Forrás: MTI

A támogatási kérelemhez szükséges nyomtatványt minden gáz- és távhőfogyasztó megkapta a Magyar Államkincstártól, amit aztán december 1-jétől lehetett visszaküldeni. A támogatás egész évben igényelhető, de aki január 1. és március 31-e között adta be, az január 1-ig visszamenőleg megkapta a támogatást, míg aki április 1. után adta be, az a benyújtás hónapját követő hónaptól kapta meg a támogatást. A kérelemhez nem kell igazolásokat csatolni, azonban az adóhatóság szúrópróbaszerűen ellenőrzi a rászorultságot, a tettenérteknek pedig kamatostul vissza kell fizetniük a jogtalanul igényelt támogatást. Mellékelni kell viszont a kérelem benyújtását megelőző hónapban kiállított gáz-, illetve távőszámla másolatát, társasházaknak a közös képviselő nyilatkozatát.

Az egyes háztartás ekképp megállapított összbevételéből számítják ki azután az egy főre jutó jövedelmet, de nem egyszerűen úgy, hogy elosztják a családtagok számával. A családtagok számának bővülésével ugyanis nem egyenes arányban nő a háztartás energiafogyasztása, hiszen a legjelentősebb tételnek tekinthető fűtési ráfordítás példának okáért egy négytagú családban közel sem négyszerese az egyszemélyes háztartásénak. Ezért az új támogatási forma 0,7-től 1-ig terjedő úgynevezett fogyasztási egységet rendel az egyes családtagokhoz, annak függvényében, hogy az illető hány fős háztartás tagja, illetve hogy felnőtt-e, avagy gyermek.

Ez alapján a háztartásban élő egyének közül csupán egy felnőtthöz rendelhető 1-es fogyasztási egység, a második felnőtt már csak 0,9-es fogyasztási egységnek számít, a gyerekek - 1 és 2 gyerek esetében - fejenként 0,8-as fogyasztási egységnek számítanak, az esetleges harmadik és ezen túli gyermekek pedig fejenként 0,7-es fogyasztási egységként esnek a latba. Így például egy négytagú, kétgyermekes háztartás összjövedelmeit nem 4-gyel, hanem: 1 + 0,9 + 0,8 + 0,8 = 3,5-del kell elosztani ahhoz, hogy az "egy főre jutó" jövedelmet kiszámíthassuk. Abban az esetben, ha a háztartásban gyermekét egyedül nevelő szülő vagy fogyatékkal élő személy van, a fogyasztási egységek összegéhez 0,2-et hozzá kell adni. Vagyis például egy olyan háztartásban, amelyben három gyermek mellett csak egy felnőtt van, a fogyasztási egységek a következőképpen alakulnak: 1 + 0,8 + 0,8 + 0,7 + 0,2 = 3,5.

A most érvényben lévő gázártámogatás 2007. január 1-jétől 26 830 forintos nyugdíjminimummal és 97,60 forintos köbméterenkénti gázárral számolva:

Egy főre jutó havi nettó jövedelem

Ártámogatás forint/köbméter

Köbméterenkénti ár forintban

Tarifaemelkedés mértéke %

53 660 forintig

40,12

57,5

0

67 075 forintig

32,83

64,8

13

80 490 forintig

25,53

72

25

93 905 forintig

18,24

79,4

41

93 905 forint felett

0

97,6

70