Bajcsa gázmezőjén termel a Mol

Vágólapra másolva!
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. és a PetroHungaria Kft. közös üzemeltetési megállapodást írt alá Bajcsa gázmező művelésének fejlesztésére, a gáztermelés növelésére. Az együttműködés célja, hogy a mező néhány meglévő kútjából célzott vízszintes fúrási szakaszokkal elérjék és kitermeljék a tároló még érintetlen gázkészleteit.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapok során a partnerek Bajcsa mezőre vonatkozóan kidolgozták azt a geológiai és művelési koncepciót, melyre alapozva közösen fogják megtervezni és elvégezni a "kút-kivízszintezéseket" a már meglévő, de nem üzemelő kutakon. Az első két kút kivízszintezési munkálatai várhatóan ez év végén kezdődnek meg. Meglévő, már termelésbe állított mezőről lévén szó, a várt mintegy napi 80 ezer m3-es termelésnövekedés azonnal értékesíthető mezőfejlesztési célú beruházások elvégzése nélkül.

Bajcsa mező 6 km-re délre helyezkedik el Nagykanizsától. A mezőben a termelés eredetileg 1961-ben kezdődött mintegy 20 gázkút üzemeltetésével. A tároló hét telepből áll, melyek közül kettő - a III és VII/b jelűek - tárolják a teljes készlet jelentős többségét. Napjainkig a Bajcsa mezőből összesen kitermelt gázmennyiség eléri a 470 millió m3-t. A meglévő kutak arra legalkalmasabbjainak a kivízszintezésétől a partnerek jelentős gáztermelés növekedést várnak a megcélzott telepek eddig még érintetlen vagy közel érintetlen részeiből.

A Mol számára a projekt finanszírozást nem igényel és a jelenlegi volumennek megfelelő termelés a projekt során végig, teljes mértékben továbbra is a társaságot illeti meg. A termelés növekedéséből származó többletgázmennyiség a partnerek között megosztásra kerül. A mező üzemeltetője a tervezett projekt végrehajtását követően is a Mol marad.

A partner PetroHungaria Kft-ben 90 százalékos hányaddal a londoni székhelyű Ascent Resources Plc. a tulajdonos. Az Ascent jelenleg 6 országban 20 olaj- és gázprojektből álló portfolióval rendelkezik. Magyarországon kívül Olaszországban, Svájcban, Spanyolországban, Szlovéniában és Hollandiában végeznek szénhidrogén-kutatást, vagy rendelkeznek termelő területtel.