Az EU féken tartja az OMV harciasságát

Vágólapra másolva!
Az EU belső piacért felelős biztosa nem tervez olyan értelmű javaslatot, amely  eltörölné a cégek szavazati korlátait. Ez gyakorlatilag szertefoszlatja az OMV abbéli reményeit, melyek szerint Brüsszelből kap(na) segítséget a Mol felvásárálásáért folytatott harcában. Így viszont a jelenlegi áron már nagyon rizikós Mol-papírokat venni az [origo] által megkérdezett elemző szerint. Még akkor is, ha közben a biztos ez uniós szabályok betartására szólította fel a magyar kormányt.
Vágólapra másolva!

Könnyen elképzelhető, hogy enyhíteni kell a magyar kormánynak a lex Mol-on, mivel az unió illetékes biztosa, Charlie McCreevy elképzelhetőnek tartja, hogy beperlik miatta a magyar kormányt. A Kóka Jánosnak írt levélben a biztos azt kérte, hogy a kormány a nemzeti törvénykezés készítésekor vegye a lehető legszigorúbban figyelembe az uniós szerződésekben szereplő szabályozást. A brüsszeli illetékes arra is utalt, hogy Magyarország ellen eljárás indult az Európai Bíróságon a privatizációs törvény ügyében, és bizottság ennek folytatására kényszerülhet, ha a magyar hatóságok által fontolgatott intézkedések megakadályozzák, hogy más tagállamok cégei részesedést szerezzenek stratégiainak tekintett vállalatokban, így a Molban. Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak megállapításáért is, hogy tiszteletben tartják-e az uniós alapértékeket, mint a tőke szabad mozgása és a letelepedés szabadsága.

McCreevy, belső piacért felelős uniós biztos csütörtöki azonban azt is nyilatkozata, hogy "nincs szándékomban semmilyen intézkedést javasolni az egy részvény-egy szavazat ügyében az Európai Parlamentnek". A Brüsszelben követelt ilyesfajta "részvényesi demokrácia" kötelezővé tételét főleg Franciaország, Spanyolország és a skandináv országok ellenezték.

Mol: Újabb félrevezető állítás

Az OMV újabb állítása bizonyult félrevezetőnek, miután csütörtökön az illetékes EU-biztos bejelentette, hogy nincs szándékában semmilyen intézkedést javasolni az egy részvény-egy szavazat ügyében az Európa Parlamentnek - mondta Ferencz I. Szabolcs, a Mol Nyrt. kommunikációs igazgatója. McCreevy hivatala maga hozta nyilvánosságra azt a nemzetközi felmérési eredményt, amelyből kiderült, hogy "nincs olyan gazdasági jel, amely ok-okozati összefüggésre utalna az arányossági elvtől való eltérés és a társaságok gazdasági teljesítménye között". - Mivel nincs gazdasági érdek, és a tagállamoknak megvannak a saját kulturális hagyományaik, nincs szükség európai szintű intézkedésre - erősítette meg a bizottság szóvivője is.

Elég ellentmondásosak az érkező hírek - reagált az [origo]-nak Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője. A szakértő szerint az ügyben döntő lehet az unió részéről az a korábbi határozat, amely az aranyrészvényekről szól. Ebben az unió nemkívánatosnak nevezi ezt a fajta állami kontrollt, kivételként jelöli meg ugyanakkor az energiaellátásban érdekelt vállalatokat, illetve a nemzetbiztonsági szempontból fontos cégeket. A mostani kijelentés alapján azonban elképzelhető, hogy a Mol-t nem sorolják ebbe a kategóriába - véli a magyar szakértő.

A brüsszeli bizottság által májusban kiadott felmérés szerint egyébként az "európai részvénytársaság" státust elért 464 vállalatnak a 44 százaléka alkalmaz korlátozó szabályokat. Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató ügyvezető igazgatója szerint az unió a Mol-OMV liezon esetében nem is vizsgálhatna mást, csak azt, hogy az ügylet korlátozza-e az unión belüli versenyt vagy sem.

Herczenik Ákos úgy véli: az osztrák OMV-nek nem sok esélye marad arra, hogy rákényszerítse akaratát a magyar olajtársaságra, amennyiben marad a 10 százalékos szavazti korlátozás lehetősége, az osztrákok ugyanis szinte biztosan nem tudnak 75 százalékos szavazati többséget összehozni az alapszabály megváltoztatásához.

Nem kötelező Molt venni

Az uniós állásfoglalás pedig Herczenik Ákos szerint úgy is értelmezhető, hogy az OMV annak tudatában vásárolta Mol-papírjait, hogy tudott a 10 százalékos szavazati korlátról, és, ha ez nem tetszik neki, nem kell Mol-részvényt vennie.

Hasonló értelemben nyilatkozott az európai munkáltatók szövetsége (Business Europe), amikor üdvözölte az Európai Bizottság visszalépését, mondván nem lehet mindent egyforma ruhába öltöztetni. Minden vállalatnak joga van meghatározni a belső struktúráját. A lényeg az, hogy átláthatóság legyen, a befektetők tudhassák, érthessék, mibe invesztálnak. Ami nem tetszik nekik, azt meg nem kell megvenniük - mondta a Business Europe jogügyi osztályának vezetője, Jerome Chauvin.

Inkább szabadulni kellene az olajpapírtól?

Mindezek fényében az elemző szerint rizikós a jelenlegi árszinten Mol részvényt vásárolni. (A bank egyéves célára 23 950 forint) Gyakorlatilag aki most vásárol Mol részvényt arra, az immárjóval kevésbé valószínű szcenárióra fogad, hogy lesz pozitív elmozdulás az OMV javára. Az elemző szerint ezért érdemes eladni a Mol-papírokat, és inkább másba fektetni a pénzt.

A Mol-részvények értékének komolyabb felértékelődése rövid távon csak abban az esetben lenne lehetséges, ha több mint 10 százaléknyi részvényt bevonnának, így nőne meg az egy részvényre jutó eredmény. Erre azonban elég kevés esély van, ehhez ugyanis a Mol-vezetésének nagyon biztonságban kellene magát érezni - véli Herczenik Ákos. Ugyanakkor egy 10 százaléknyi saját részvény bevonása várható az elemző szerint.