Csekély adócsökkentés lehet 2010-ig

Vágólapra másolva!
A pénzügyminiszter szerint adóreform biztos nem lesz 2009-ben, mégis változik az adórendszer. Veres János csütörtöki előadásából kiderült, hogy a tárca három évig csiszolgatja az adójóváírást - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Adóreform nem, de strukturális változások végrehajthatók az adórendszerben - foglalta össze a kormány középtávú adópolitikáját a lap tegnapi konferenciáján Veres János pénzügyminiszter. A költségvetés bevételeinek biztosítása elsődleges fontosságú lesz a tervek kidolgozása során.

Elindult a 2009-es adójavaslatok kidolgozása a Pénzügyminisztériumban, különböző szakmai javaslatok fogalmazódtak meg, de a részletek megismerésére január végéig, a koalíciós megegyezésig várni kell - derült ki Veres János előadásából. A pénzügyminiszter mindazonáltal igyekezett lehűteni a gyökeres átalakításokat remélőket, amikor közölte, hogy az átalakítás biztos nem lesz az 1988-ashoz fogható mélységű.

A kormány az élőmunka terheit csak kismértékben tervezi csökkenteni, mert sem a nyugdíj-, sem az egészségbiztosítás bevételeit nem akarja kockáztatni. Az áfa kulcsának felemelése is szóba került a tárca szakértői körében, bár ez egyelőre még csak ötlet. A csomagban szerepelnek még összevonások, más adóalapra helyezett adók, változó adókulcsok, de a részletekről nem kívánt beszámolni a pénzügyminiszter, aki szerint összesen húsz ügy van napirenden, de korántsem biztos, hogy minden elképzelés beépül majd a törvénybe.

Egy áfaemelés más adókulcsok csökkentésére nyújthatna forrást. Első körben - ebben minden szakértő egyetértett - az élőmunka terheit kell csökkenteni. A miniszter leginkább a Munkaerőpiaci Alapba folyó munkavállalói és a munkaadói járulékoknál lát mozgásteret. A jövedelemadó csökkentését viszont kategorikusan elvetette a miniszter.

A jövedelemadózás átalakítására azért szánna pluszforrásokat. Az adójóváírás rendszerét évek óta toldozgatja a kormány, jövőre például összevonja a kiegészítő adójóváírással, egyben kiterjeszti azt. Így 11 340 forint lesz az adójóváírás összege, amelyet 63 ezer forintig lehet teljes mértékben érvényesíteni (praktikusan eddig marad adómentes a munkabér).

Ezt követően viszont lassabb ütemben szűnik meg, mint korábban, így 2,1 millió forint helyett 2,762 millió forintig tart a kivezetése. Ez valószínűleg még nem a történet vége, mert az adójóváírás rendszere továbbra sem tökéletes - a megszűnés környékén keresők nem érdekeltek abban, hogy magasabb jövedelem után valljanak be adót.

Veres János előadásában arra utalt, hogy három év alatt igyekszik majd a kormány átalakítani az adójóváírást, így ki tudják simítani a személyijövedelemadó-rendszer lépcsőzetességét. Ez jövőre 30 milliárdba kerül, de a későbbiekben is szánnak a megoldásra (2006-ban egyébként 261 milliárd forintba került az adójóváírás rendszere).

Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára igyekezett Veres kijelentését némiképp finomítani. Pontosabban annyit mondott: szükséges lenne az átalakítás, "de nem feltétlenül úgy, mint azt a miniszter úr mondta".

Szinte borítékolható, hogy a kormány újra kísérletet tesz a kis adók összevonására. Sor kerül majd az összevonás újragondolására, az egyszerűsítésre és a kedvezmények szűkítésére - sorolta Veres. Egy kérdésre válaszolva kifejtette: több ökoadót is alkalmaz a kormány, ezek egy része tényleg az, másik része nem. Eljött az idő, hogy ezt áttekintsék.

Van olyan szervezet (vélhetően ez a Levegő Munkacsoport, amely a versenyképességi kerekasztal egyik tagja), amelyik többszörösére növelné ezt az adót. Nem hiszem, hogy többszörösére emelnénk, de az átalakításról érdemes beszélni - mondta Veres János.

Összességében biztosan nem várható nagyarányú adócsökkentés az elkövetkező években. Nem látszik olyan módosítási lehetőség, ami túllépne a konvergenciaprogram keretein - szögezte le a miniszter az előadását követő sajtótájékoztatón. Ennek fényében 2010-ig arra van lehetőség, hogy a GDP arányában 1,5 százalékos adócsökkentés valósuljon meg - szakértők szerint egyébként ennek duplája kellene ahhoz, hogy a gazdaság a "bőrén is érezze" az adómérséklést.