Költségvetés 2008: a régi mátrix újratöltve

Vágólapra másolva!
Nyomdásznyelven szólva a 2007-es kiadás változatlan utánnyomása lett a 2008-as büdzsé. Szakértők szerint ugyanis csak a számok mások benne, a kiadások és bevételek szerkezete lényegében ugyanolyan, mint az egy évvel korábbi költségvetésé. A konvergenciaprogram előírásai azonban teljesülnek a törvény szerint.
Vágólapra másolva!

Szűk a mozgástér a konvergenciaprogram kötöttségei miatt - mondják elemzők és politikusok egyaránt, mikor a 2008-as költségvetésről beszélnek. A büdzsé erénye, hogy zsugorodik az államháztartás hiánya, a 2007-eshez képest valamelyest enyhül a megszorítások okozta nyomás. A szakértők azonban nem rejtik véka alá, hogy elégedetlenek a szerkezetében, az elosztás módszereiben változatlanságot tükröző jogszabállyal.

A bruttó hazai termék (GDP) 4,0 százaléka, 1117,596 milliárd forint lesz az államháztartás eredményszemléletű hiánya a 2008-ban a költségvetés szerint. A tervezést 2,8 százalékos gazdasági növekedésre és 4,8 százalékos éves átlagos inflációra alapozta a kormányzat.

Unalmas, kockázatkerülő költségvetés készült

Mindig a választási ciklus második évében készül a legunalmasabb költségvetés, ennek megfelelően reális és kockázatkerülő tervezet készült - állítja Barcza György, a K&H Bank makrogazdasági elemzője. Kollégáihoz hasonlóan ő is a vártnál magasabb inflációra, lassabb gazdasági növekedésre és a tervezettnek megfelelő hiányra számít.

Szerinte nincs érdemi változtatás sem a költségvetés szerkezetében, sem az elosztás módszereiben, ám erre nincs is semmi szükség, mert a konvergenciaprogramban megfogalmazott elvárások így konfliktusok nélkül teljesíthetők.

Az elemző úgy véli, hogy 2007-ben elsősorban a lakossági és az állami fogyasztás visszafogása miatt lassult a gazdaság, ezért újabb megszorítások nélkül ismét 3-4 százalék köztire nőhet és azon a szinten maradhat a gazdasági növekedés tempója. Azt viszont már kérdésesnek tartja, hogy miképp fokozható ez a tempó a hiány mértékének fenntartása mellett.

Betartható hiánycél stratégia nélkül

Az elemzők egyetértenek abban, hogy a 2008-as költségvetés megalapozott, a hiánycél betarthatónak tűnik. A kormány helyében azonban mégis óvatosabban tervezett volna Bartha Attila, a Kopint-Tárki Zrt. kutatási igazgatója. Ezt a véleményét arra alapozta, hogy a világgazdasági növekedés lassulása és a környező országok problémái is veszélyt jelenthetnek a jövőben a számunkra. Ráadásul a gazdasági növekedés fokozásához a lakosság és az állam fogyasztása, valamint a vállalkozások beruházásai sem tudnak kellő mértékben hozzájárulni.

Bartha szerint a nyugdíjbiztosítás és az egészségbiztosítás ugyanakkor nem veszélyezteti az államháztartási hiány 2008-as szintjének tartását. Úgy látja azonban, hogy mivel még nem megoldottak a társadalombiztosítás e két fő ágának problémái, azok hosszabb távon akár növelhetik is a hiányt.

Csaba László közgazdászprofesszor a gazdaság legfeljebb 2-2,5 százalékos bővülésével számol 2008-ban. A költségvetés legfőbb problémájának azt tartja, hogy nem alapozza meg hosszú távon a fenntartható fejlődést. A költségvetés mögött nem lát semmilyen gazdaságpolitikai stratégiát, nem léteznek tervek az állam szerepének átértékelésére. Nincsenek a makrogazdasági számokat megalapozó intézkedések, és a bevételi oldal túlzottan derűlátó, mert az infláció jövőre nem gyorsul, és lényegi adóemelés sem lesz - állítja a szakember.

A politikusok "javítottak" a kormány tervén

A kormány eredetileg 4,1 százalékos államháztartási hiánytervet nyújtott be az Országyűlésnek, ahol a képviselők az utolsó pillanatokban "javítottak" az elsődleges egyenlegen. Így aztán 7899,542 milliárd forint bevételi és 9017,138 milliárdos kiadási főösszeggel fogadták el a 2008-as költségvetést.

Újabb megszorító intézkedések nélkül is tartható lesz az Országgyűlés által végül is jóváhagyott 4,0 százalékos eredményszemléletű államháztartási hiány - erősítette meg a szavazás után Veres János. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a deficitcél lefelé korrigálásának alapja, hogy a 2007. évi teljesítmény jobb lett a vártnál, mivel a korábban prognosztizált GDP-arányosan 6,4 helyett 6,0 százalékos lett a hiány.

Befizetővé válik az egészségbiztosítás

A társadalombiztosítási alapok 2008-as többlete 1,955 milliárd forint lesz. Ezen belül a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi és kiadási főösszege egyaránt 2872,222 milliárd forint, nullszaldóval, míg az Egészségbiztosítási Alap bevételi főösszege 1437,936 milliárd forint, kiadási főösszege pedig 1435,981 milliárd forint, a többlet így 1955,0 milliárd forintot ér majd el. A költségvetés általános tartalékának főösszegét 46,733 milliárd forintban határozták meg a politikusok.

A költségvetés egyértelmű nyertesei a nyugellátásban részesülők, hiszen 10 százalékkal magasabb a járandóságuk 2008-ban, mint az előző esztendőben. Családi pótlékra 8, szociális célokra 17 százalékkal többet fordít az állam. Ugyanakkor vesztesnek mondhatók a sztrádaépítők, viszonylagosan a vasút, az oktatás és az egészségügy.

A 2007. december 1-jén aktualizált konvergenciaprogram tervezetében még 4,5 százalékos inflációval számoltak a szakemberek, a Brüsszelbe eljuttatott végleges változatba - mérlegelve az előrejelzéseket - viszont már 4,8 százalék került. Nem módosult ugyanakkor a gazdaság várható növekedési üteme, ami sokakat meglepett, hiszen a vélhetően romló külgazdasági feltételek mellett nehezen fedezhetők fel a remélt bővülés elemei, garanciái.