Tandíjra (is) keresnek pénzt a diákok

Vágólapra másolva!
Minden korábbinál többet dolgoztak az egyetemisták és a főiskolások tavaly. A tanulmányaik mellett munkát vállaló diákok száma elérte a 70 ezer főt, az iskola szövetkezetek összesített nettó forgalma 2007-ben elérte a 14 milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

Egyre több főiskolás és egyetemista vállal munkát a tanulmányai mellett, s a tavalyi összesített adatok szerint minden korábbinál nagyobb forgalmat bonyolítottak le a munkájukat szervező iskola szövetkezetek - derül ki a Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének 2007-es összegzéséből.

A több mint 240 ezer főiskolai és egyetemi hallgatóból rekordszámban, több mint 70 ezren vállaltak munkát az év során - tájékoztatott Simon Balázs, a szövetség főtitkára. Rekordnak számít az iskolaszövetkezetek összesített nettó forgalma is: tavaly első ízben haladta meg a 14 milliárd forintot.

A szövetkezetekre vonatkozó szabályok lehetővé teszik, hogy a munkadíjak 70 százalékát kézhez kapják a diákok. A főtitkár szerint e kedvező arány mellett az is motiválja a munkára a diákokat, hogy a tanulmányaik költségeit a maguk keresményéből is fedezzék. A tendenciák azt mutatják, hogy a diákok növekvő számban és egyre több munkát vállalnak: sok esetben a már fizetős képzések tandíjára keresnek.

Az iskola szövetkezetek 2008-ban a tavalyi csúcsnál nagyobb forgalomra számítanak, többek között arra számítva, hogy az esetleges kiterjesztett tandíjra is munkával kívánnak pénzt keresni a hallgatók.