Csaknem százezerbe kerül egy munkavállaló

Vágólapra másolva!
A minimálbér 69 ezer forintra történő felemelésével csaknem százezer forint lett a foglalkoztatáshoz kapcsolódó minimális költség. Ennyiben kerül egyetlen, teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozó alkalmazása a munkáltatónak. A vállalkozóknak idén is legalább a kétszeres minimálbér után kell járulékot fizetniük.
Vágólapra másolva!

Az év elején háromezer-ötszáz forinttal emelkedett a minimálbér. A teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak februártól legalább 69 ezer forint bruttó munkabért kell kapniuk. Így 53 914 forint helyett 56 190 forintot visznek haza majd a következő hónapban. Ez a tavalyinál nagyobb, összesen 2276 forint nettó fizetésemelést jelent. Ezzel egyidejűleg a középfokú végzettséget, szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozókat megillető úgynevezett garantált bérminimum 2008-ban jelentősen - közel 15 százalékkal - az eddigi 72 100 forintról bruttó 82 800 forintra emelkedett, amely 477 forintos órabért jelent. A garantált bér nettó összeg így januártól 65 160 forint lett.

Hasonló tendencia figyelhető meg a középiskolához kötött, a legalább két év gyakorlattal rendelkezők esetében is. Ők is mintegy 15 százalékos béremelkedést könyvelhetnek el. Bruttó járandóságuk ugyanis januártól bruttó 75 400 forint helyett 86 300 forintra nőtt. Az 50 év felettieket garantált bérként - szakmai gyakorlattól függetlenül - szintúgy legalább bruttó 86 300 forint, nettó 67 434 forint illeti meg.

Érdekes ugyanakkor, hogy Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) a 2008-as keresetnövelési ajánlásában a bruttó keresetek 5-7,5 százalékos növelését tartja egyik oldalról kívánatosnak, másik oldalról elfogadhatónak a vállalkozási szférát, illetve a kollektív bértárgyalásokat illetően. Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács a költségvetési szférában szintén 5 százalékos illetményemelés végrehajtását javasolta.

Egyre többe kerülnek a munkavállalók

A minimálbér 69 ezer forintra történő felemelésével közel százezer forint lett a foglalkoztatáshoz kapcsolódó minimális költség. Ennyiben kerül egyetlen teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozó alkalmazása a munkáltatónak. A garantált béresek foglalkoztatási költsége természetesen ennél is több, 110-120 ezer forint körüli összeg.

A januártól hatályos járulékátcsoportosítás következtében a 8 százalékos, munkáltatót terhelő egészségbiztosítási járulék 5 százalékra csökkent, a nyugdíjbiztosítási járulék ellenben éppen ugyanennyivel, 21 százalékról 24 százalékra emelkedett. Hasonló a helyzet a bérből levonandó járulékok esetében is. A 8,5 százalékos nyugdíjjárulék 9,5 százalékra nőtt (ebből a magán-nyugdíjpénztári tagdíj változatlanul 8 százalék, a nyugdíjjárulék pedig 1,5 százalék), a 7 százalékos egészségbiztosítási járulék viszont 6 százalékra csökkent (ebből változatlanul 4 százalék a természetbeni egészségbiztosítási járulék, a pénzbeli járulék pedig 2 százalék). A járulékfizetési felső határ napi összege 19 500 forint lett, így 2008-ban évi 7 117 500 forintos jövedelemhatár felett lehet mentesülni a nyugdíjjárulék megfizetése alól.

Az egyéni és társas vállalkozók esetében megszüntették a 2006 őszén bevezetett, a minimálbér kétszeresével megegyező összegű minimum járulékalapot, pontosabban magát ezt a jogi kategóriát. A gyakorlatban azonban ettől függetlenül semmit sem változott a helyzet. Továbbra is a legalább a kétszeres minimálbér - jelenleg 138 000 forint - után kell az érintetteknek járulékot fizetniük. Ez több mint háromezer forint közteher-növekedést jelent.

Minimál-nyugdíj és családtámogatások

A minimálbér felét sem éri el - 28 500 forint - az öregségi nyugdíj legkisebb összege. Ugyanennyit kapnak a gyermekgondozási segélyen (gyes-en) lévő kismamák és a főállású anyák, de ugyanekkora az ápolási díj hatályos összege is. A gyed nem haladhatja meg a 96 600 forintos összeghatárt az idei évben.

A családi pótlék összege idén az inflációnál nagyobb mértékben emelkedik, és a nagycsaládosok vagy a gyermekeiket egyedül nevelő szülők - az átlagosnál nagyobb emelést kaptak - állítja a kormány. Egy gyermek után 12 200 forint, két gyermek után 13 300 forint, három gyermek után pedig 16 600 forint családi pótlék jár. Az egyedülálló szülőket ellenben egy gyermek esetén 12 200 forintos, két gyermek nevelése esetén 14 800 forintos, három gyermek nevelése esetén viszont már 17 000 forintos családi pótlék illeti meg.