Kétmilliárdos csalást leplezett le az APEH

Vágólapra másolva!
Fiktív számlákkal és szerződésekkel majdnem kétmilliárd forintot csalt el egy budapesti cég.
Vágólapra másolva!

Az autókereskedéssel foglalkozó fővárosi székhelyű társaságnál tartott adóvizsgálat a beszerzésekről szóló számlák jogosulatlan elszámolásával általános forgalmi adónemben és az értékcsökkenés jogosulatlan érvényesítésével a társasági adónemnél talált összesen majdnem kétmilliárd forintos adókülönbözetet.

Az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága feljelentést tett az ügyben a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnokságán.

A cégnél kiutalás előtti és bevallások utólagos ellenőrzése kapcsán tartott revíziót az adóhatóság. A vizsgálat során kiderült, hogy 2002-2007. között a társaság az általános forgalmi adó levonási jogát fiktív, illetve hamis számlákra alapozta.

A "papíron" megvásárolt különböző eszközöket pedig fiktív szerződésekkel - gazdasági tevékenységet egyáltalán nem folytató vagy megtalálhatatlan - társaságok részére adta bérbe.

Az APEH által tett feljelentések száma az idei év első öt hónapjában a 2007-es év hasonló időszakát tekintve 36 százalékkal nőtt. Országos viszonylatban továbbra is érvényes az, hogy egyre több ügyben tesz büntetőfeljelentést az adóhatóság.

Az APEH regionális igazgatóságai 21,5 százalékkal több feljelentést tettek eddig mint tavaly ugyanennyi idő alatt. Majdnem megduplázódott azonban az elkövetési érték is. A tavalyihoz képest idén eddig már 94 százalékkal nagyobb értékű cselekmények miatt tett feljelentéseket az adóhatóság.