Megfordulhat a honi üzemanyagár-trend

Vágólapra másolva!
A magyar kamatpolitika és az USA nyersolaj-kitermelési javaslata együttes hatásaként szerdától 5-5 forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára. Ezzel akár egy másfél éves trend is megtörhet - a GKI szakértője legalábbis erre számít. A benzinfogyasztás csökkent, de talán nem a magas árak miatt - tájékoztat a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Szerdától 5-5 forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára - értesült a Népszabadság piaci forrásokból. Ilyen mértékű csökkentésre 2007 januárja óta nem volt példa. Csak éppen akkoriban a benzin egy jó 60-assal, a gázolaj pedig 90 forinttal volt olcsóbb. Azóta sok olaj átfolyt a kútfejeken: míg akkor még a benzin volt a drágább, ma már a gázolajért kell többet fizetni. A mostani csökkenéssel a benzin várható középára

Az erős forint és a zuhanó olajár áll a háttérben

Bár a nyersolaj elképzelhetetlen rekordokat döntögető nemzetközi ára a múlt héten mintegy 10 százalékot zuhant, szakértők szerint ez a hazai nagykereskedő részéről nem feltétlenül indokolt volna ekkora árcsökkentést. A mostani, Magyarországon is abszolút rekordnak számító üzemanyagárak ugyanis mintegy egy hónappal ezelőtt alakultak ki, egy 4 forintos emeléssel. Akkortól számított átlagban viszont az "automatikus" árképzés alapjául szolgáló nemzetközi benzin- és gázolajárak nemigen változtak. Igaz, ezalatt nagy volt a fel-le mozgás. A valódi okot a szakértők elsősorban a forint-dollár változásban látják, ahol az elmúlt hetekben egy egyértelmű, mintegy 10 százalékos forinterősödés ment végbe. Ez a finomítást végző Mol számára olcsóbbá teszi az általa dollárban kifizetett alapanyagot.

"A nyersolajárak az utóbbi héten a hordónkénti 150 dolláros csúcsról 130 dollár alá estek, ami a forinterősödésen kívül feltétlen hatást gyakorol a hazai üzemanyagárakra" - vélekedik Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató vezetője. Szerinte a piaci keresletet főként az amerikai kitermelés bővítésére tett elnöki javaslat csökkentette, de bizonyos árfolyamspekulációs hatások is közrejátszhattak.

A szakértő szerint az olaj ára az elkövetkező hónapokban sem emelkedik 130-150 dollár fölé. (Tegnap 133,5-re nőtt.) Úgy vélte, a világpiaci benzin- és gázolajárak szintén nem nőnek már.

Ázsiai keresletnövekedés nyomja fel a dízel árát

A két termék közül a dízelre nehezedik a nagyobb árnyomás: az igény a rohamosan növekedő kínai és indiai kereslet miatt töretlenül dübörög, ám ezekez az új igényeket kielégítő gázolajas finomítókat csak több év alatt lehet felépíteni és munkába állítani. Így Hegedűs Miklós arra számít, hogy a gázolaj hosszú távon is drágább lesz a benzinnél.

A forintot viszont nagyon drágának tartja, aminek szerinte a magyar gazdaság egészére nézve most már sokkal több a rossz, mint a jó hatása. Úgy vélte, a forintot a magyar kamatpolitika mesterségesen erősíti, ezzel csak a devizahitelt fizetők járnak jól. Így szerinte a hazai valuta az idén már inkább gyengülni fog a dollárral szemben. Mindezek eredőjeként úgy véli, az idén a hazai üzemanyagárak még 10-15 forinttal csökkenhetnek.

Ez egyben azt eredményezné, hogy a motorbenzin ára ismét a lélektani határnak számító 300-as szint alá csökkenhetne. Gázolajfronton viszont őszszel kezdődik a hagyományos fogyasztási csúcsszezon, így ott a csökkenés mértéke nem enynyire belátható.

A szerdán várható lépés az árgrafikonok alapján akár egy másfél éve tartó emelkedési pályát is megtörhet. A mélypontot a hazai árak 2007 elején érték el. 2007 nyara már csak a benzin árában hozott némi megnyugvást, azóta viszont - egy januári minicsökkenést leszámítva - mindkét termék ára nyílegyenesen szökik felfelé.

A gyenge gazdasági növekedés miatt csökkent az üzemanyag-felhasználás

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) kimutatása szerint 2008 és 2007 első fél évének összehasonlítása alapján megtört mind a benzin, mind a gázolaj évek óta tartó forgalomemelkedése. Míg a korábban sokszor két számjegyű növekedést produkáló gázolaj ezúttal épphogy a nulla százalék fölé került, az eddig is gyengébben szereplő benzinnél 3 százalékos visszaesést mértek. (Igaz, a 95-ös benzinre csak 2 százalék igaz, amit statisztikailag lehúz az egyre kevésbé forgalmazott 98-as benzin 27 százalékos visszaesése.) Fél év alatt 95-ösből 750 millió, gázolajból 776 milliót fogyasztottunk - áll a Népszabadságban.

Hegedűs Miklós szerint ez kevésbé a magas üzemanyagárak, sokkal inkább a csekély gazdasági növekedés számlájára írható. Magyarországon a lakosságszámra vetített autók aránya még mindig messze elmarad a nyugat-európai átlagtól. Vagyis, ha ismét erőteljesebb gazdasági növekedés indulna be, újra meglódulhat mind az üzemanyag-, mind az autóforgalmazás - szögezte le. Az elsősorban benzint fogyasztó magánautósok a magas árak miatt talán valamelyest változtathatnak fogyasztási szokásaikon - például átülhetnek tömegközlekedési eszközökre. Azt azonban elképzelhetetlennek tartja, hogy egy fuvarozó a magas gázolajárak miatt elutasítana egy megbízást.

A mostani árcsökkentés politikailag igen érzékeny pillanatban következett be. Az unióban és Magyarországon is dúl a vita arról, hogy a kormányok csökkenthetnék-e az üzemanyagokra kirótt jövedéki adót, másrészt viszont kivethetnének-e pluszadót a magas energiaárak miatt úgymond busás haszonban fürdőző energiacégekre. A friss fejlemények ezeket a kezdeményezéseket - melyekkel egyébként Hegedűs Miklós nem ért egyet - most lehűthetik.