A Penny az Auchan dinnyeára alá menne

Vágólapra másolva!
A Penny market Kft. bejelentette szándékát, mely szerint a fogyasztói árakat a piaci mozgásokhoz szeretné igazítani és mind a termelők, mind a fogyasztók számára kielégítően kívánja azt meghatározni.
Vágólapra másolva!

A Penny Market Kft. 2008. július 24-től július 27-ig a görögdinnye fogyasztói árát 48,- forintban határozza meg. Ez fogyasztói ár a közvetlen szállítóinknak fizetendő nettó 40,- forintból és a kötelező 8,- forint ÁFÁ-ból tevődik össze.

Ennek a lépésnek a fő célja az áruház lánc nyilatkozata szerint, hogy a magyar görögdinnye termelők és szállítók felhalmozódott mennyiségeit megfelelő áron értékesítsék.

A Penny Market Kft. az akció során ezzel az árral nem számít nyereségre, átvállalja a termék forgalmazásával járó költségeket. Elmondásuk szerint tehermentesítenék ezzel a magyar gazdákat.

Az akciójukkal arra számítanak, hogy a közvetlen beszállítóik, a termelőknek is megfelelő áron vásárolják fel a görögdinnyét. Várakozásuk szerint a régióban kiváló minőségű árucikknek számító magyar görögdinnye, nagyobb része jut el így a vásárlókhoz és kevesebb megy tönkre a földeken.