Vágólapra másolva!
A Magyar Energia Hivatal már felszólította a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt.-t (Mavir), hogy szeptember 15-ig kérjen engedélyt a magyar áramtőzsde megalakítására, az engedélykérelmet a Mavir várhatóan a héten benyújtja a hivatalhoz - mondta Szörényi Gábor, a Magyar Energia Hivatal főosztályvezetője.
Vágólapra másolva!

A villamosenergia törvény felhatalmazta az energiahivatalt arra, hogy ha 2008. június 30-ig nincs jelentkező az áramtőzsde megalakítására, akkor a hivatal erre a Mavirt kérje fel.

Szörényi Gábor megjegyezte, hogy a cseh áramtőzsde is érdeklődött a hivatalnál, de engedélykérelmet még nem adott be. A főosztályvezető magyarázatként hozzáfűzte: akár több áramtőzsde is működhet Magyarországon.

A Mavir a magyar áramtőzsde létrehozására már 2007 tavaszán egy projekttársaságot alapított HUPX néven, és a tőzsdei számítástechnikai háttér biztosítását is megszervezte, erre pályázaton a román Opcomot választotta ki.

A Magyar Energia Hivatal főosztályvezetője jelezte, hogy a Világbankkal és az osztrák szabályozó hatósággal, az E-Controllal közösen megbízták a Nordpool Consulting nevű céget, készítsen tanulmányt a regionális tőzsdei lehetőségekről.

A közép-európai regionális piac kialakítása érdekében már létrejött az a kezdeményezés, amely a jövő évtől összekapcsolná a magyar-osztrák-román napi áramkereskedelmet.