EBRD: Erősíti a bizalmat az IMF-terv

Vágólapra másolva!
Erőteljesen alátámasztja a magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött megállapodás a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hétfői állásfoglalása szerint. A bank - részleteket nem említve - maga is támogatást helyezett kilátásba magyarországi cégeknek.
Vágólapra másolva!

A kelet-európai átalakulás finanszírozására 1991-ben létrehozott EBRD Londonban kiadott értékelése szerint a magyar kormány már megmutatta, hogy tartósan elkötelezett az általa 2006-ban kezdett költségvetési konszolidáció mellett.

A bank üdvözölte a magyar gazdaság megsegítésére tett nemzetközi erőfeszítéseket, és közölte: "eseti alapon" fel fogja mérni magyarországi partnerei finanszírozási és tőkeigényét, és együttműködik velük mérleghelyzetük erősítése végett. Az EBRD egyelőre nem közölte, hogy ez milyen mértékű pótlólagos finanszírozást jelenthet a részéről.

A londoni bank, amely tavalyig összesen 1,8 milliárd euró finanszírozást nyújtott Magyarországnak, jóval a jelenlegi piaci felfordulás kezdete előtt megkezdte tevékenysége súlypontjának áthelyezését az EU-taggá vált közép-európai országokból a kevésbé fejlett keleti-délkeleti térségbe.

Az EBRD tavaly 5,6 milliárd euró új finanszírozást folyósított a működési területén lévő országoknak, és az összeg több mint 90 százaléka a 2004-ben uniós taggá lett nyolc közép- és kelet-európai gazdaságon kívüli térségnek jutott.

A bank tevékenységi területéhez tartozó legfejlettebb országok - a közép-európai négyek, valamint Szlovénia és a balti köztársaságok - 2001-ben az új finanszírozásoknak még a 45 százalékát kapták.

Ebben az országcsoportban az EBRD 2007-ben 546 millió euró közvetlen finanszírozást és befektetést hajtott végre, 22 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Az EBRD már két éve bejelentette, hogy az addig EU-taggá lett nyolc legfejlettebb közép-európai ország mindegyike várhatóan 2010-re "kiérik" bankból, vagyis azután nem lesz már szüksége közvetlen EBRD-finanszírozásra.

A folyamat eddigi leglátványosabb mozzanata az a tavaly októberi bejelentés volt, hogy a londoni bank 2008-tól nem hajt végre új befektetést Csehországban. Csehország így az első az EBRD működési területén, ahol a bank befejezte közvetlen finanszírozást.

Tavaly már alig 38,7 millió euró volt a magyarországi új EBRD-finanszírozások értéke.

Thomas Mirow, a bank nyáron hivatalba lépett új, német elnöke azonban a múlt héten erőteljes hangvételű személyes levélben szólította fel a pénzügyileg erősebb nyugati országokat a fejlett piacok pénzügyi válsága miatt nehéz helyzetbe került kelet-európai gazdaságok megsegítésére.

Mirow a részvényes országoknak küldött felhívásában azt írta: a fejlett piacok "példátlanul felerősödött" pénzügyi válságának átterjedése néhány kelet-európai országra már az eddig elért vívmányokat veszélyezteti. Nem csupán a külső finanszírozásra szoruló gazdaságok, de olyan országok is kifejezetten sebezhetővé váltak a nemzetközi hitelpiaci kondíciók szigorodása miatt, amelyeknek gazdasági alapmutatói az elmúlt években erősödtek, állt az EBRD-elnök levelében.

Mirow emlékeztette az EBRD tagállamait arra, hogy Közép- és Kelet-Európa gazdasági erejének növekedésével minden ország jól járt, különösen az európaiak, de ugyanezek az országok meg is szenvednék, ha a térség gazdasági stabilitása veszélybe kerülne.

Az elnök külön kitért a kelet-európai érdekeltségekkel bíró nyugat-európai bankokra. Azt írta: tekintettel az európai uniós bankok igen jelentős szerepére a keleti térségben, különösen fontos, hogy a kormányok az e bankok támogatására tett kezdeményezések során vegyék figyelembe a válságnak a külföldi érdekeltségekre gyakorolt hatását.

Az EBRD vezetője már e levelében utalást tett arra, hogy a pénzintézet felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal. Azt írta: az EBRD tisztában van azzal, hogy tőkéje és tevékenysége csak más partnerekkel, köztük kormányokkal és a Valutaalappal együttműködésben hozhat komoly eredményt, a bank ezért létrehozott egy "kommunikációs hálózatot" az IMF-fel az együttműködés fokozása végett.