Szolnok népszerű a befektetők körében

Vágólapra másolva!
Szolnok önkormányzata elsősorban 41 hektáros, közművesített ipari parkját kínálja a munkahelyteremtő beruházásokat megvalósító cégeknek, és a létesítményt többek között a vételárból vagy a bérleti díjból adott kedvezményekkel kívánja vonzóvá tenni - mondta Hegmanné Nemes Sára alpolgármester az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

A gazdasági ügyekért felelős vezető elmondta, hogy a befektetések ösztönzésére Szolnok az elmúlt években több mint 1,5 milliárd forintot költött, amit döntően ipari parkjának kialakítására használt fel. Értékelése szerint számításaik bejöttek, hiszen tavaly a spanyol Segura, az idén pedig a svájci Stadler cég vezetése döntött úgy, hogy a Tisza-parti várost választják új üzemeik felépítésére.

Iparűzési adóból évente 4,1 milliárd folyik be a város kasszájába, és a két új befektetőtől összesen 300 millió forint többletbevételt várnak - tette hozzá.

A szolnoki ipari parkba elsőként 2004-ben a városban már más helyen három éve üzemelő Eagle Ottawa Hungary Bőrgyártó és Kereskedelmi Kft. költözött be. A nagy autógyárak modelljeibe kárpitot és huzatot szállító kanadai tulajdonú vállalkozás azóta 100 millió forintos fejlesztéssel két új szabászgépet állított munkába, bizonyítandó hosszabb távon kíván jelenlegi telephelyén maradni és termelni.

Az új betelepülők egyike, a spanyol Segura csoport, amely 20 millió eurós beruházással autóalkatrész-gyártó üzemet épít. A 12 ezer négyzetméteres létesítmény a tervek szerint az idén ősszel elkészül és a gyártóberendezések felszerelése után 2009 elején kezdi meg a termelést. A sajtolt és hegesztett autóalkatrészeket a nagy gépkocsigyártóknak előállító üzemben kezdetben 50-60, egy évvel később 120 embert kívánnak alkalmazni. A cég a magyar államtól 200 millió forint támogatásban részesült beruházása megvalósításához.

A svájci Stadler cég szintén állami támogatással építi fel alumínium vasúti kocsitesteket gyártó üzemét, ám az idén szeptemberben aláírt szerződésben szereplő összeg üzleti titok. A Stadler 4,5 milliárd forintos beruházással 2008 végére elkészülő üzemében várhatóan kétszázan dolgoznak, és évente szintén 200 kocsiszekrényt állítanak elő. A Stadler Szolnokra települését a helyi önkormányzat azzal segítette, hogy ipari parkjában egy 8 hektárnyi területet adott 15 évre használatba 1 euró+áfa évi földhasználati díj ellenében.