Focisták a legnagyobb APEH-adósok között

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az APEH közzétette honlapján a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, legalább 10 millió forintnyi adóval tartozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók listáját. A 2008. szeptember 30-i állapotot rögzítő névsorban 1843 magánszemély és 409 egyéni vállalkozó szerepel, összeg megjelölése nélkül.

A listán ismert aktív és exfutballisták neve is olvasható. Így a jelenleg a Ferencvárosban játszó Lipcsei Péteré és Dragóner Attiláé, a szerb Goran Jezdimirovicsé (korábban MTK, majd Tatabánya), illetve a valaha szintén MTK-s, ma a Rákosmenti SK játékos-edzőjeként tevékenykedő Katzenbach Imréé.

A felsoroltak közül Dragóner Attilát tudtuk elérni, ő annyit mondott, hogy nem ismeri a listát, és nem is akarja kommentálni, mivel ügyeit a könyvelője és az ügyvédei intézik.

Információink szerint több egyéni vállalkozóként nyilvántartott magyarországi labdarúgó (tehát előfordulhat, hogy a felsoroltak némelyike is) hosszú ideje vár már leszámlázott fizetésére, ám korábbi vagy mostani munkaadója még nem fizette ki a járandóságát. A meg nem kapott bér után pedig az érintettek nem fizették meg a közterheket az adóhatóságnak. Dragóner Attila ezt firtató kérdésünkre sem kívánt válaszolni.