Számlázással fehérítenék a gazdaságot

Vágólapra másolva!
Az idei évet számos olyan számlázással kapcsolatos változás jellemzi, amelytől a feketegazdaság visszaszorítását várja a kormány. Már az év első hetében nem várt népszerűséget ért el az úgynevezett számlalottó. A háztartási szolgáltatásokkal kapcsolatos bizonylatok alapján adókedvezményt lehet igényelni, és az evások is köteles lesznek a kiadásokról szóló számlákat gyűjtögetni.  
Vágólapra másolva!

Egymillió forintot lehet nyerni egyetlen lakossági szolgáltatási számlával, ha a bizonylat számát és a kibocsátó nevét a vevő eljuttatja a Szerencsejáték Zrt.-hez. Havonta tíz nyertes sorsolnak ki a kormány által indított úgynevezett Tiszta Haszon Program keretében, amelynek célja, hogy számlakérésre ösztönözzék a lakosságot, elősegítve ezzel a gazdaság kifehérítését.

A sorsolásra olyan, legalább nettó ezer forintos, lakossági szolgáltatásról szóló számláját lehet beküldeni, amit a pályázó nevére állítottak ki 2009-ben. Ilyen lehet például a festő-mázolótól, vagy a fodrásztól kapott számla, az automatikusan kiállított közüzemi, vagy közlekedési számla azonban nem. A nyereményre sms-ben vagy interneten lehet pályázni - hangzott el a napokban tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

A háztartási szolgáltatások beszámítása

Az idei évtől a személyi jövedelemadó összevont kedvezményalapjába a háztartással kapcsolatos szolgáltatásokra kifizetett összegek is beszámíthatók, feltéve, hogy az érintett kért ezekről számlát. Az új rendelkezés a lakásfelújítással, lakáskorszerűsítéssel kapcsolatos szolgáltatásokra, a gyermekfelügyelet és a gyermekgondozásra, a háztartásvezetésre, házi ápolásra, háztartási nagygépek karbantartására és javítására, a lakás, lakóház tüzelőberendezésének, fűtésrendszerének, égéstermék elvezető rendszerének hideg- és meleg-valamint szennyvízrendszerének a karbantartására és javítására.

A kedvezmény alapja a szolgáltatás számlázott ellenértéke, amelyet a magánszemély a nevére kiállított számla alapján - adóbevallásában tájékoztató adatként feltüntetve a számla sorszámát, kibocsátójának adószámát, illetve a számlázott összegeket - vehet figyelembe.

Számlatartásra kötelezték az evásokat

A bevételi nyilvántartást vezetőket evásokat érintő változás, hogy kötelezővé tették a beszerzéseikről szóló bizonylatok gyűjtését, nyilvántartását. Igaz az evások költséget nem számolhatnak el, február 1-jétől azonban éppen a feketegazdaság elleni küzdelem jegyében nekik is meg kell őrizniük a kiadásaikkal kapcsolatos számlákat. Aki számlatartási kötelezettségének nem tesz eleget, komoly büntetésre számíthat, ugyanis az áru, illetve az igénybe vett szolgáltatás értékének 20 százalékáig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.

Az adóellenőrük az evások vizsgálatakor valószínűleg nem tudják majd megállapítani, hogy hány számlát kellett volna az érintettnek megőriznie - olvasható egy tavaly év végén megjelent tájékoztatóban. Szakértői vélemények szerint ellenben nem is az evások ellenőrzésekor derülhet fény a mulasztásokra, hanem egy másik adózó vizsgálatakor. Például, ha az ellenőrzés alá vont cég egy evás számára értékesített valamilyen árut vagy nyújtott valamilyen szolgáltatást, akkor az adóhatóság ellenőrizheti, hogy vajon az evás megtartotta-e az erről szóló számlát.