A munka terheit csökkentené Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn azt követően, hogy közgazdászokkal egyeztetett. Egy hónapja ennek épp az ellenkezőjét mondta. Kiemelt terület lesz a foglalkoztatás, de közben a pénzügyi stabilitásra is figyelni kell.
Vágólapra másolva!

A kormány jelentős átrendezést, adó-, járulék- és foglalkoztatási reformot fog javasolni - tette hozzá. A kormányfő kiemelte: érdemi változásra és a mértékek jelentős korrekciójára van szükség. A miniszterelnök szavai szerint a jelenlévők között abban nem volt vita, hogy elsősorban a munkára rakodó terheket kell csökkenteni.

Gyurcsány Ferenc elmondta: a közgazdászok mindegyike azt javasolta, hogy hosszabb időszakra, 3-4 évre kell gazdasági- és társadalompolitikai programot alkotni, s hogy a kormány a választásoktól függetlenül mutassa be az ország számára a lehetőségeket.

Cél a győzelem

Ebben a periódusban, azért, hogy több lélegzethez jusson a gazdaság, érdemben kell csökkenti az újraelosztás és az adócentralizáció mértékét, ez pedig kiadáscsökkentést igényel - közölte Gyurcsány Ferenc. A változtatások célja, hogy "Magyarország ebből a felfordulásból ne vesztesként, hanem győztesként jöjjön ki" - fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a felszólalók mindegyike egyetértett ezzel.

A kormányfő közölte: a cél elérésének alapvető eleme, hogy megváltozzon a foglalkoztatás több feltétele, emellett pedig folyamatosan biztosított legyen az ország hosszú távú finanszírozhatósága és stabilitása.

Az egyik résztvevőt idézve Gyurcsány Ferenc azt mondta: fel kell oldani az elmúlt egy évtized Magyarországra jellemző ellentmondását, azt, hogy ami gazdaságpolitikailag szükséges lett volna, az sok esetben társadalompolitikailag, politikailag nem volt lehetséges.

A miniszterelnök megismételte korábbi kijelentését, mely szerint a kormány átfogó programot készít, s ez tekintettel lesz arra, hogy Magyarországnak egyensúlyi pályán kell maradnia. A megbeszélésen Gyurcsány Ferenc mellett részt vett Veres János pénzügyminiszter és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményében azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc látványos egyeztetéssorozata kudarcba fulladt. Szerinte a válság kellős közepén a "sok szöveg" mellett mindössze három konkrét intézkedés látszik: az egész országot elzálogosító, törvénytelen hitelszerződés, a családi pótlék elvétele és luxusautók vásárlása 22 millióért a Pénzügyminisztériumnak.

Az SZDSZ az hangsúlyozta, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentése elvben egyezik a liberálisok véleményével. A közlemény azonban kérdésesnek nevezi, hogy mennyire vehető komolyan a miniszterelnök szándéka, amikor alig egy hónappal korábban, a Vállalkozók Napján egy gazdasági fórumon kijelentette: "Érdemi, jelentős adócsökkentésre 2009-2010-ben nincs lehetőség, adószerkezeti átalakítást lehet megtenni".

A liberális párt szerint az ország gazdaságának, a gazdaságpolitika kiszámíthatóságának rendkívül sokat árt, ha a miniszterelnök rövid időn belül egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatokat tesz, "még akkor is, ha hasonló esetre nem ez az első példa Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt" - írták a szabad demokraták.

Húzóágazatok

A válság kezelésében azok lehetnek sikeresek, akik hosszú távú elképzeléssel, stratégiával rendelkeznek, és akik ezt következetesen, a válsághoz alkalmazkodva végre is hajtják - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter még a Pólus Iroda és az Európai Bizottság együttműködésében hétfőn kezdődött kétnapos nemzetközi klaszterkonferencia megnyitóján.

A miniszter utalt arra, hogy Magyarországnak van ágazati politikája, elemzések alapján meghatározták azokat a területeket - járműipar, gyógyszeripar és biotechnológia, logisztika, az informatika bizonyos szegmensei, turizmus -, amelyek tartósan húzóágazatok lehetnek.