Bajnai bekeményít az önkormányzatoknál

Vágólapra másolva!
Az elnyert uniós támogatások visszavonását és szabálytalanságok vizsgálatát helyezte kilátásba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azoknál az önkormányzatoknál, amelyek visszatartják a megbízást kapott cégek pénzét, nem folytatnak nyílt közbeszerzési eljárást, vagy a fejlesztésükhöz átutalt előleget nem arra fordítják, amire kapták - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Tavaly a kiemelt fejlesztések gazdái kaptak fenyegető levelet Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztertől, amelyben az állt: akivel nem sikerül hónapokon belül szerződést kötnie, elbúcsúzhat az uniós támogatástól. A napokban a polgármesterek vehettek kézhez hasonló levelet, ezúttal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ).

A "tájékoztató" közli az önkormányzatokkal, hogy a gazdasági válság hatásainak enyhítése érdekében néhány jogszabály módosult vagy hamarosan megváltozik, és ehhez a helyhatóságoknak haladéktalanul alkalmazkodniuk kell, másként eleshetnek az elnyert uniós forrásoktól. Népszabadság úgy tudja, megírását Bajnai Gordon kezdeményezte.

Az NFÜ többek között azt várja el az önkormányzatoktól, hogy a megkötendő és a már érvényben levő szerződéseikben is vizsgálják felül az úgynevezett jóteljesítési garanciát: csak nagyon indokolt esetben tartsanak vissza 3-5 százaléknál többet a vállalkozásoknak járó összegekből - áll a Népszabadságban.