Drágul az olaj kedd reggel

Vágólapra másolva!
Erősödött a kőolaj ára kedden reggel az ázsiai kereskedésben azokra a várakozásokra, hogy a bankoknak és általában a pénzügyi ágazatnak nyújtott állami támogatások révén élénkülni kezd a gazdaság, aminek a hatására bővül a kőolaj iránti kereslet is.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Az amerikai kormány várhatóan 250 milliárd dollárért vesz részesedést bankokban, míg a vezető európai kormányok bankgaranciákra és bankokban való részesedés megszerzésére több mint ezer milliárd eurót költenek.

Eközben a dollár ismét gyengülni kezdett az euróhoz képest, ami szintén erősíti a kőolaj árát. Csütörtökön jelentősen befolyásolhatja majd a kőolaj árát a múlt hétre vonatkozó amerikai olajtartalék adat. A szakértők becslése szerint a múlt héten 2,4 millió hordóval nőtt az amerikai olajtartalék. A hivatalos adatot csütörtökön 16:30-kor ismertetik.

Röviddel 7:30 óra előtt a nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate (WTI) a legközelebbi, novemberi határidőre hordónként (159 liter) 82,58 dollár volt a New York-i árutőzsde CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 1,39 dollárral drágább a hétfői New York-i zárónál.

Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent decemberi lejárata 1,1 dollárral 80,31 dollárra emelkedett. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó londoni gázolajjegyzés tonnánként 746,25 dolláron zárt novemberre hétfőn, 22,50 dollárral drágábban a pénteki zárónál.