Az IMF Ukrajnát is kisegítené

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) akár 14 milliárd dollár hitelt is kész nyújtani Ukrajnának pénzügyi rendszere megerősítésére - közölte az ukrán kormányfő, hozzátéve: erre csak akkor kerülhet sor, ha Viktor Juscsenko köztársasági elnök visszavonja az előrehozott parlamenti választásokra vonatkozó döntését.

Az IMF küldöttsége szerdán érkezett Kijevbe, és a jövő hét közepéig marad Ukrajnában. Julija Timosenko kormányfő azt mondta, hogy a Valutaalap 3 és 14 milliárd dollár közötti hitelt tervez adni a nemzetközi pénzügyi válság következtében megingott ukrán bankrendszer és a nemzeti fizetőeszköz stabilizálására.

Az ukrán nemzeti bank korlátozta a betétkivételt, miután az általánosan romló gazdasági környezet miatt az emberek megrohanták a bankokat, ahonnan rövid idő alatt több mint 1,3 milliárd dollár megtakarítást vettek ki. A vezető ukrán tőzsdemutató, a PFTS az idén eddig több mint 70 százalékkal gyengült, csütörtökön 5 százalékos veszteséggel zárt.