Recesszióban az eurózóna

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság azt várja, hogy a harmadik negyedben 0,1 százalékkal gyengül az eurózóna gazdasága az előző negyedhez képest, amikor már 0,2 százalékkal süllyedt a bruttó hazai termék (GDP) szintén az előző három hónaphoz képest.
Vágólapra másolva!

Ezt azt jelenti, hogy technikai értelemben már recesszióban van az eurózóna.

A negyedik negyedre is stagnálást vár az Európai Bizottság, hétfőn közzétett őszi előrejelzésében pedig jövőre is stagnálást jósol. Az idei 1,2 százalékos GDP-bővülés után jövőre csak 0,1 százalékos növekedésre lehet számítani - közölte hétfőn Brüsszelben az EU pénzügyi biztosa.

Joaquín Almunia - ismertetve az Európai Bizottság előrejelzését az unió gazdaságának a jelenlegi számítások szerint várható alakulásáról - azt mondta, hogy 2009-ben Németországban és Franciaországban egyáltalán nem lesz növekedés, Nagy-Britanniában pedig egyenesen a GDP - mintegy egy százalékos - visszaesésére kell számítani.