Kevés járművet adhat el a német autóipar

Vágólapra másolva!
A német autópiac nehézségei jövőre még növekednek: a német autóipari szövetség (VDA) becslése szerint Németországban 2009-ben csak 2,9 millió járművet lehet majd értékesíteni. Ez, ha legalább teljesül, akkor is az 1990-es német újraegyesítés óta a legrosszabb eredmény.
Vágólapra másolva!

A VDA elnöke szerint már az idei év is igen rosszul alakul: az év végéig csak 3,1 millió új autó kap rendszámot az országban. A szövetség november elején még 3,2 milliós éves előrejelzést tett. Tavaly 3,15 millió új autót értékesítettek Németországban.

November hónapban - az egy évvel korábbihoz képest - ismét közel 18 százalékkal csökkent az eladott új autók száma a német autópiacon, sőt, az év eleji, reménykeltő adatok után már október is igen gyengén alakult: 258 800 új autó kapott rendszámot, 8,2 százalékkal kevesebb, mint szeptemberben. Az év első tíz hónapjában 2,63 millió gépkocsit értékesítettek, mindössze 0,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.