Más országok is kaphatnak hitelt az uniótól

Vágólapra másolva!
További uniós tagállamok kaphatnak a magyarországihoz hasonló pénzügyi mentőcsomagot az Európai Uniótól, a Világbanktól és a Nemzetközi Valutaalaptól - mondta Kovács László uniós adóügyi biztos pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

A magyarországihoz hasonló csomagra tart igény Lettország - a bizottság már döntött a múlt héten ennek támogatásáról. Szó van ugyanilyen kérésről Románia és Bulgária esetében, illetve a két másik balti ország is bekerülhet ebbe a sorba - mondta Kovács László.

Hozzátette: az Európai Bizottság döntése után valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank sem fog nemet mondani a hitelt kérő uniós országoknak.

Az ünnepi időszak késleltetheti az ügyintézést, de ha egy ország úgy látja, hogy sürgős segítségre van szüksége, akkor akár karácsonyeste is benyújthatja igényét. A kérelem elbírálása azonban csak januárban kezdődhet - tette hozzá az uniós biztos újságíróknak nyilatkozva.

Az uniós tagországok egy 25 milliárd eurós megemelt keretből kaphatnak segítséget az Európai Bizottságtól. Ebből a keretből részesült Magyarország is 6,5 milliárd eurós összeggel - mondta Kovács László.

Az uniós biztos hozzátette: közösségi szinten nem gondolkodnak azon, hogy az amerikai példához hasonlóan mentőövet dobjon az EU az autóiparnak vagy más ágazatnak. Az Európai Bizottság azonban megnevezte az autó- és az építőipart is mint különös figyelmet érdemlő ágazatokat - mutatott rá.

Szakértők úgy számolnak, hogy 2010-re véget ér a válság, mások ennél optimistábbak, megint mások pesszimistábbak - közölte Kovács László.