Egymilliárd euró hitelt kér Románia

Vágólapra másolva!
Románia több mint egy milliárd euró hitelt tervez felvenni a nemzetközi pénzpiacokon az idén, a román pénzügyminisztérium jelentése szerint. A hitelt a költségvetés 11,78 milliárd lej (2,95 milliárd euró) tervezett hiányának a részbeni finanszírozására fordítanák.
Vágólapra másolva!

A román kormány 4,46 milliárd lejt, a szükséges összeg 37,9 százalékát külföldön, míg 6,926 milliárd lejt, a tervezett deficit 58,8 százalékát a hazai piacon szerezné be.

Az idei román költségvetés 20 százalékát az infrastruktúra fejlesztésére fordítják, de jelentős figyelmet szentel majd az állam a munkahelyek védelmére, újak teremtésére - ennek jegyében fogadta el csütörtöki ülésén Emil Boc kormánya az erről szóló tervezetet.

A kormányfő az ülés után élő adásban elmondta, hogy a gazdasági válságra való tekintettel a tervezetben egyformán hangsúlyt fektettek a gazdasági növekedés ösztönzésére és a szociális intézkedésekre.

A kormány továbbra is 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát kitevő államháztartási hiánnyal számol. Ugyanakkor csupán 5 százalékkal nőnek majd a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak. A kabinet 350 lejben (87 euró) állapítja meg a minimál nyugdíjat.

Boc hangsúlyozta, hogy egyelőre április közepéig befagyasztják a béreket és a nyugdíjakat, az első negyedévi pénzügyi eredmények alapján pedig a szakszervezetekkel ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy megvizsgálják, van-e lehetőség 5 százaléknál nagyobb emelésre.

A központi és a helyi közigazgatásban dolgozó, körülbelül 7000 magas rangú állami tisztségviselőnek a bérét az esztendő teljes időszakára befagyasztják.

A kormány arról is határozott, hogy 250 millió euróval feltőkésíti a többségi állami tulajdonban lévő CEC Bankot (a román takarékpénztárat), így támogatva a kis- és középvállalkozásokat.

Működésbe helyezik a kis- és középvállalkozások hiteleinek fedezésére hivatott garanciaalapot. Az újra befektetett nyereséget a kormány a második negyedévtől adómentessé teszi.