Obama nem elég bátor a semmittevéshez

Erősen megoszlik a közgazdászok véleménye Barack Obama nemrég bejelentett intézkedéseiről. Némelyek egyetértenek vele abban, hogy az amerikai gazdaságot a fogyasztói kiadások ösztönzésével lehet kimozdítani a recesszióból. Akadnak ugyanakkor, akik szerint a hatalmas költekezés nem fogja megmenteni a gazdaságot - a válság viszont jól jöhet a demokratáknak bizonyos reformjaik elfogadtatásához.

Az alapvető Keynes-i álláspont szerint a takarékosság az egyénnek hasznos, de árt a gazdaságnak, ha az emberek keveset költenek, és túl sok a megtakarításuk. E megközelítés alapján tehát a fogyasztást kell serkenteni, még ha ez az államnak ez csak hatalmas adósságok árán sikerül is. Az új amerikai elnök, Barack Obama azt mondja, hogy míg általában a megtakarításokat növelni kell, a mostani helyzetben erre nincs lehetőség.

Ron Wilcox amerikai közgazdász, a Virginiai Egyetem tanára azt állítja, ez a logika alapjaiban véve téves, mert olyan fogyasztói modellre épít, ami a jelenlegi helyzetre nem alkalmazható.

Amerika rosszabb helyzetben van Japánnál

A fogyasztás lanyhulása recessziós időszakban valóban nagy gondokat okozhat. Példa erre Japán, ahol az 1990-es években a gazdaság nagyon nehéz korszakon vergődött át, és az emberek nem voltak hajlandóak a megtakarításaikhoz nyúlni. A kormányt pedig éppen azért érte sok kritika, mert nem ösztönözte kellően a fogyasztást. Ez a tétlenség egészen biztosan meghosszabbította és mélyítette a recessziót.

Wilcox szerint azonban az Egyesült Államok jelenlegi helyzete teljesen más. A japán recesszió előtt és közben a fogyasztóknak nagyon magas összegű megtakarításaik voltak. Az amerikai háztartásoknak most nincsenek tartalékaik, sőt a lakosság nagy része jelentősen el van adósodva. A megtakarítási ráta ugyan az egy évvel ezelőtti 1-ről 3,6 százalékra nőtt, de globális összehasonításban még ez is nagyon alacsony. Szó sincs arról, hogy az amerikaiak megfojtanák a gazdaságot a túlzott spórolással, vagyis nem takarékossági paradoxon van a háttérben - állítja Wilcox.

A fogyasztásösztönző logikának ezen kívül van egy nagyon ártalmas mellékhatása is, amely később hosszú távon is problémákat okozhat. Ha a kormány pénzt költ, azt valahonnan finanszíroznia kell. A japán fogyasztók annak idején legalább a közkiadások egy részét tudták finanszírozni a megtakarításaikból, az amerikaiaknak viszont nincsen erre lehetőségük. A nagyszabású ösztönző csomag ezzel a Franklin D. Roosevelt-féle, az 1930-as évek elején meghirdetett New Deal hibáit ismétli meg a közgazdász szerint.

Marad a bankóprés?

Az amerikai kormány esetleges nagyszabású költekezése esetén is kizárható, hogy az amerikai háztartások finanszírozni tudnák a pénzköltést. Leegyszerűsítve: nincs elegendő megtakarításuk ahhoz, hogy, például, kötvényeket vásároljanak, amelyek a hiteleket finanszíroznák. Így tehát a kormány a kiadásokat úgy tudja csak fedezni, hogy vagy külföldieknek ad el kötvényeket - leginkább Kínának -, vagy pénzt "nyomtat". Mivel Kína is éppen most kezd bele a maga takarékossági programjába, valószínűleg nem igazán vágyik az amerikai kötvényekre, így hát marad az utóbbi.

A gazdaság pénznyomtatással való serkentése átmeneti javulást hozhat, de rengeteg bajt hoz az amerikaiak nyakába, amit leginkább a szegényebb háztartások fognak megérezni. A közgazdasági iskolák mindegyike hisz abban, hogy a pénznyomtatás inflációt von maga után. Ez a megoldás tehát csak azt jelentené, hogy átmenetileg elodázzák a problémát.

Bármit tenni jobb, mint semmit

Ron Wilcox szerint az Obama-kormány szakemberei ezt mind tudják. Akkor mért szeretnék mégis nagy adósságba verni az országot? Szerinte két okból. Az egyik az, hogy valamit tenni politikailag elfogadhatóbb, mint semmit sem tenni. Még akkor is, ha pontosan ez a semmi lenne a követendő út. Elvégre Obamának nagyon nehéz lenne elfogadtatni az amerikai nyilvánossággal, hogy a recessziónak úgy lesz a leghamarabb vége, ha nem avatkoznak be radikális lépésekkel a gazdaság menetébe. Bármely krízishelyzetben jobban hangzik valamilyen mentő lépéshez folyamodni, mint várni, hogy normalizálódjon a helyzet.

Ennél is nyomósabb indok Wilcox szerint, hogy a válság tökéletes környezetet biztosít ahhoz, hogy a demokraták megvalósíthassák szociális fejlesztési programjaikat. Az ösztönző csomag ugyanis tele van a demokrata párt és támogatói által kitűzött célokkal.