Vágólapra másolva!
Az eddigi stabilról negatívra rontotta hétfőn Magyarország szuverén hosszú futamú deviza- és forintadósi besorolásainak kilátását a Fitch Ratings, a hazai és az európai gazdasági kilátások folytatódó romlására hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi hitelminősítő illetékes londoni igazgatója ugyanakkor hangsúlyozta: Magyarország továbbra is befektetői besoroláson van, és a cég nem látja veszélyben a szuverén adósságszolgálat törlesztését.

A Fitch Ratings a hétfő esti londoni bejelentés szerint a kilátásrontással egy időben meg is erősítette a közepes befektetői, "BBB" szintű hosszú futamú devizaadósi osztályzatot, és a forintban kiadott hosszú lejáratú államadósság ennél egy szinttel jobb, "BBB plusz" besorolását.

A magyar adósosztályzatok a Fitch Ratings hétfői lépése után mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél - Fitch, Moody's Investors Service, Standard & Poor's - negatív kilátáson vannak. A Moody' ugyanakkor jelenleg elsőrendű "A3"-as szinten tartja nyilván a magyar államadósságot.

A kilátás negatívra rontáshoz fűzött indoklásában a Fitch Ratings kiemelte: korábbi várakozásával ellentétben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által összehangolt pénzügyi védőcsomag egyelőre nem szilárdította meg a makrogazdasági és pénzügyi stabilitást.

A Fitch 2008. november 9-én süllyesztette a közepes befektetői sávon belül egy fokozattal, "BBB plusz"-ról a jelenlegi "BBB"-re a magyar szuverén devizaadós-osztályzatot, és az elsőrendű "A mínusz"-ról "BBB plusz"-ra a hosszú futamú forintadósi besorolást.

A hétfői kilátásrontáshoz fűzött elemzésében a hitelminősítő azt írta: a forint az euróhoz képest 34, a svájci frankhoz képest 47 százalékkal gyengébb a tavaly júliusi csúcspontnál. A kint lévő hitelek mintegy 70 százaléka devizaadósság; a háztartások adósságállománya elsősorban svájci frankban áll fenn. A forint gyengülése közvetlenül növeli a devizaadósok terheit, ami tovább rontja a növekedési kilátásokat, és növeli annak valószínűségét, hogy stresszhelyzet alakul ki a pénzügyi rendszerben.

A hitelminősítő közölte, hogy becslése szerint a magyar hazai össztermék-érték (GDP) 2009-ben 4 százalékkal csökken - szemben az IMF-programban és az idei költségvetésben feltételezett 1 százalékos mínusszal -, és az akkorinál sokkal rosszabb gazdasági kilátások megnehezíthetik a 2,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél teljesítését.

A közadósság a Fitch szerint a GDP-érték 88 százalékára emelkedhet az idén a tavalyi 73 százalékról; ebben az előrejelzésben benne van a hitelminősítő azon feltételezése, hogy a magyar kormány igénybe veszi az IMF készenléti hitelkeretét. A meredek gazdasági lassulás és a forintgyengülés kedvezőtlenül hat az állam és a gazdaság egészének adósi dinamikájára, fogalmaz a hitelminősítő.

A cég becslése szerint a bruttó magyar küladósság 2008 végén a GDP-érték 99 százaléka volt, és a hitelminősítő azt jósolja, hogy ez a ráta 2009 végéig 129 százalékra emelkedik. Az elemzés szerint a jelentős IMF-csomag enyhítette a rövid távú költségvetési és külső finanszírozási aggodalmakat, jóllehet nem akadályozta meg a forint árfolyamgyengülését, és a Fitch nem zárja ki, hogy Magyarországnak szüksége lehet további nemzetközi segítségre.

A kelet-európai EU-tagországok közül Románia és Lettország például már elvesztette befektetési besorolását; az előbbit mind a Fitch, mind a Standard & Poor's, az utóbbit az S&P nemrégiben a spekulatív "BB plusz" szintre sorolta vissza. Az EU-n kívüli térségi országok közül Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósi besorolását a múlt héten a már igen magas befektetői kockázatra figyelmeztető "CCC plusz" szintre süllyesztette a Standard & Poor's.