Vágólapra másolva!
Magyarország régión belüli elszigetelődése növekedhet azzal, hogy az EU Gyurcsány Ferenc egy újabb válságkezelő javaslatára mondott nemet - ezúttal a magyar államkötvények vásárlását söpörték le az asztalról. A miniszterelnököt egyszer már így is leszavazták az előző vasárnapi csúcson, mikor 180 milliárd eurót kért a régiónak. A Wall Street Journal amerikai pénzügyi hírlap Magyarországról cikkezik: az ország és a régió többi tagjának különbségeire hívja fel a figyelmet. A forint árfolyama eközben történelmi mélységekbe zuhan.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök nem lankad: a régiónak nyújtandó megatámogatás elutasítása után azzal állt elő Brüsszel - illetve inkább Frankfurt felé -, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) magyar államkötvényeket kellene vennie és euróval fizetni értük. Gyurcsány ezt még eredetileg az Európai Bizottság (EB) elnökének, José Manuel Barrosonak írt levelében vetette fel februárban.

Gyurcsány abban bízott, hogy a terv nyomán nőne a kereslet a magyar állampapírok iránt, csökkentek volna a kockázati tényezők, stabilizálódott volna a pénzügyi piac helyzete és még a bankok is nagyobb biztonságban lettek volna. De ahogy első ötletével, most is ellenállásba ütközött. Az EKB válaszra se méltatta az újabb felvetést, az EB egy szóvivője szerint pedig már ez a javaslat is szóba került az informális vasárnapi csúcson, de semmilyen eredmény sem született. A szóvivő szerint ,,A téma egy ideig le van zárva."

A forintot is megviselik a politikai kudarcok

Az újabb politikai kudarc a forint-euró árfolyamra is hatással volt. Szerdán már csak 312 forintért lehetett venni egy eurót, de azóta ezért már 317 forintot is kellett fizetni. A Wall Street Journal cikke szerint, ha ez így folytatódik Magyarország akár a régiós szomszédaitól is elszigetelődhet. Jó példa erre, hogy a hét folyamán Magyarország aláírása hiányzott arról a közös nyilatkozatról, amit Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Románia és Bulgária adott ki, felhívva a figyelmet arra, hogy a régió országai nagyon is különbözőek. A kelet-európai uniós tagországok bankfelügyeleteinek közös közleményére végül a magyar szignó is odakerült, de csak két órás késéssel. A késlekedés és ügyetlenkedés természetesen a valutaárfolyamokon is megbosszulta magát - írja a WSJ.

A forint esését Söre Balázs, a Buda-Cash szakértője éppen ezzel magyarázza. Szerinte a befektetők leválasztották az országot a régióról. Csépai Miklós, a Raiffeisen elemzője szerint még tovább emelkedhet az árfolyam. Ez pénteken vastagon be is következett, az euró jegyzése 317 forint fölé szaladt.

Kérdés, hogy a neves amerikai sajtóorgánum mekkora mértékben tudja elmélyíteni az elválasztás gondolatát. Amennyiben természetes lesz külön kezelni Magyarországot és a régiót, akkor a magyar országkockázat jelentősen nyomás alatt tarthatja a piacokat.