Vágólapra másolva!
A korábbi növekedés után januárban csökkentek a keresetek Magyarországon. A költségvetési szerveknél a 13. havi fizetéssel kapcsolatos változások miatt drasztikus, 20 százalékos visszaesést mutat a statisztika.
Vágólapra másolva!

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél bruttó és nettó átlagkeresetek januárban 5,2, illetve 4 százalékkal csökkentek éves összevetésben. A reálkereset - 3,1 százalékos infláció mellett -
6,9 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A hanyatlás eredményeként a bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben dolgozók esetében 194 500, a nettó kereset pedig 119 800 forintra csökkent. A versenyszférában 5,4 százalékos volt a keresetnövekedés, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 23,7 százalékkal maradtak el a keresetek az előző évitől. (A kormány a közszféra működési költségeinek csökkentése érdekében a 13. havi fizetéseket eltörölte és helyette bevezette a keresetarányos részleges kompenzációt. Ezt azt jelenti, hogy a közszolgák bruttó 180 ezer forint alatt teljes egészében megkapják 13. havi illetményt, ám az említett szint felett havi bruttó 15 ezer forintos kiegészítésben részesülnek.)

A nettó kereseteken belül a fizikai munkát végzők 89 ezer forintot, a szellemi foglalkozásúak pedig 151 ezer forintot vihettek haza, a versenyszférát 3,7 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteket pedig 19,2 százalékos csökkenés jellemezte.

Idén januárban kevesebben voltak alkalmazásban: januárban átlagosan 2,687 millió dolgozót tartottak nyilván, ami 2,5 százalékos csökkenés 2008 első hónapjához viszonyítva.