Vágólapra másolva!
Lengyelország is ki akarja használni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rugalmas hitelkínálatát, ezért rövidesen 20 milliárd dollárt kér e keret terhére a nemzetközi pénzintézettől - mondta Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter kedden. A hír hatására gyengült a forint a bankközi devizapiacon, mert több szerplő is zlotyt vásárolt forintjáért.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A hitelkeret egyharmaddal meg fogja növelni a központi bank tartalékát, immunizálva Lengyelországot a válság hatásai és a spekulánsok támadásaival szemben - mondta a miniszter sajtóértekezleten Varsóban. Ez nem segély, hanem kiegészítő tartalék, amely a Lengyel Nemzeti Bank rendelkezésére áll - hangsúlyozta Rostowski.

Az IMF három héttel ezelőtt, március 24-én jelentette be, hogy megújítja, rugalmasabbá és feltételrendszerében áramvonalasabbá teszi hitelezési gyakorlatát, és ennek keretében alkották meg az IMF rugalmas hitelvonalát. A nemzetközi pénzintézet a rugalmas hitelkeretből olyan országoknak kölcsönöz, amelyeknek gazdasági alapja és gazdaságpolitikája erős, és jó a teljesítési bizonyítványuk.

Ezt a hitelvonalat elsősorban nem válságkezelésre, hanem válságmegelőzésre szánja az IMF. A hitel kiutalásához előzetesen megállapított, általános feltételeknek kell megfelelni, így nem kell hosszas tárgyalásokon egyezkedni a feltételekről, és az IMF esetről esetre dönt. Eltérően a hagyományos készenléti hiteltől, a rugalmas hitelkeretből bármikor lehívható pénz

Mind a pénzügyminiszter, mind varsói piaci elemzők úgy vélték kedden, hogy ez a hitel meg fogja növelni Lengyelország vonzerejét a piacokon, éppen azért, mert az IMF kimondottan erős gazdaságoknak szánja az ilyen pénzt.

Április elején elsőként Mexikó jelentkezett, hogy pénzt kérne az új hitellehetőségből, a második most Lengyelország.