Vágólapra másolva!
Sem Ben Bernanke Fed-elnöknek az amerikai gazdaság és a dollár viszonylagos erejét ecsetelő nyilatkozata, sem Barack Obama bizakodása nem tudta pozitívba fordítani a Wall Street hangulatát kedden. Három nap emelkedés után csökkentek a főbb New York-i tőzsdei mutatók.
Vágólapra másolva!

Záráskor napi mélypontjaik közelében voltak a jelentős New York-i részvényindexek: a tőzsde DJIA mutatója 7920,18 ponton végezve 1,71 százalékos veszteséggel, a Nasdaq composite 1625,72 ponton 1,67 százalékos veszteséggel fejezte be a napot.

A gazdaság megélénkülésével kapcsolatos pesszimizmus uralta a parkettet, főleg az amerikai kiskereskedelmi forgalom márciusi visszaesése miatt. Az elemzők arra számítanak, hogy az utóbbi időkre jellemző derűlátás nem párolog el, de a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett egyik szakértő úgy vélte, a piac az elúlt napokban "előreszaladt" egy kissé, ezért a korrekció.

Majdnem három hónapja a legnagyobb (12 százalékos) veszteségét szenvedte el a Goldman Sachs papírja, miután az óriásbank bejelentette, hogy visszafizetné az állam által a pénzügyi válság miatt tavaly folyósított támogatást. A pénzügyi szektor általában nagyon rosszul teljesített: a JP Morgan Chase részvénye 8,9, az American Expressé pedig 9,9 százalékot bukott.