Kölcsönözzön az államnak, adózzon rendesen!

Válságban minden "fillérre" szükség van, így a gazdaságmentő programok és csomagok mellett az egyes állampolgárok segítsége is felvetődik. A sokat hivatkozott, a gyakorlatban mégis kevesek által követett "hazafias gazdasági viselkedés" - mely szerint hazai gyártású termékek vásárlásával segítsük a nemzetgazdaságot - kétségkívül látványos, de jótékony hatása kétséges. Léteznek azonban olyan állampolgári viselkedésformák, amelyek segíthetnek, bár konkrét hatásuk nehezen becsülhető.

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Az élelmiszer-etikai kódex aláírása nyomán sokadszor is feléledt a vita arról, hogy a grandiózus mentő és ösztönző csomagok mellett milyen kevésbé költséges módokon élénkíthető a nemzetgazdaság, és egyáltalán megéri-e bevetni efféle alternatív eszközöket.

A központilag kijelölt "hazafias kvótákat" keveslők szerint a mostani gazdasági válság az állampolgároktól is rendkívüli hozzáállást követel - önként, adott esetben áldozatokat hozva, és legfőképp tömegesen.

Ha drágább is, csak magyar legyen

Az efféle gondolatkísérletek veleje általában a patrióta fogyasztói attitűd - a reformkori Védegylet vállalásának szellemében -, amely szerint az ember minden helyzetben a magyar termékek vásárlására törekszik, tehát akkor is, ha azok drágábbak és/vagy gyengébb minőségűek, mint a választékban fellelhető külföldiek.

E stratégia hatékonysága persze a modern piacgazdaságban józan paraszti ésszel is megkérdőjelezhető: joggal feltételezhetjük, hogy a gyártók elkényelmesednek, ha a termékeiket itthon mindenképp megvásárolják, ami hosszú távon nemcsak a rosszabb minőséget kapó fogyasztóknak okozna kárt, hanem a versenyképtelen árujuk miatt lemaradó vállalkozásoknak is.

További probléma, hogy vajon mi számít magyar terméknek: amit magyar alapanyagból vagy amit Magyarországon gyártanak? Esetleg amit magyar tulajdonú vállalatok gyártanak? (Tőzsdei cégek esetében még ez utóbbi szempont sem egyértelmű.) A legegyszerűbb talán úgy megfogalmazni, hogy magyar áru, ami itteni foglalkoztatottaknak biztosít munkahelyet.

Van-e értelme a protekciónak?

Az általunk megkérdezett gazdaságkutató mindenesetre szkeptikus e hozzáállással szemben. "Ez nem elvi álláspont, hanem praktikus megfontolás" - jelentette ki kérdésünkre Bartha Attila, a Kopint-Tárki kutatásvezetője.

"Magyarország egy akár nyílt, akár belső ösztönzőkkel folytatott protekcionizmusból nem tud igazán jól kijönni, mert a nemzeti jövedelemhez képest az export és az import aránya is nyolcvan százalék fölötti. Ha kibontakozna egy erőteljes, a magyar termékek kizárólagos vásárlására biztató mozgalom, arra válaszlépések születnének az érintett országokban, és nem biztos, hogy a mi forrásaink erősebbek egy ilyen küzdelemben" - magyarázta Bartha Attila.

Elismerte ugyanakkor, burkolt piacvédelmi eszközöket most is alkalmaz az állam, ilyen például az üdülési csekkek rendszere, amely a belföldi turizmus számára biztosít előnyöket. Nagyjából ez a maximum, ameddig adminisztratíve el lehet menni, egyéb korlátozásokat az EU szabályai miatt nem vezethetünk be.

Költségesen nem mindenki lenne patrióta

Ettől függetlenül eleve erősen kétséges volna egy ambiciózus protekcionista kezdeményezés sikere. A gazdaságszociológiai vizsgálatok ugyanis azt mutatják, hogy ilyen válságos időszakokban a hazafias érzület nemigen tudja felvenni a versenyt az árérzékenységgel - tette hozzá a szakember.

A Gfk legfrissebb felméréséből az derül ki, hogy az év első negyedében minden fontos szempontból borúsabbak a háztartások kilátásai a korábban mértnél. Tíz ponttal csökkent a fogyasztói bizalmi index, azon belül a vásárlási hajlandóság indexe a legnagyobb mértékben, értéke így minden eddiginél alacsonyabb. A Mediánnak a közhangulatot szondázó márciusi felmérésében ugyancsak minden mutató romlott, a kutatás szerint rekordmagas, 87 százalék azok aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban.

Valóban nehéz elképzelni, hogy ilyen körülmények között tömegek hajlanának további, önkéntes áldozatokra. Lengyel György gazdaságszociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora nemrég azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy noha válság idején a társadalmi szolidaritásnak sokkal nagyobb szerepe lehet, mint bármilyen más periódusban, Magyarország szemlátomást "nem halad ezen az úton".

Többet árt, mint használ

Releváns külföldi példákra nem hagyatkozhatunk, hiszen a közelmúltban nem jelentkeztek gazdasági válsághatások, lebomlóban voltak az országok közötti korlátok, a protekcionizmus marginalizálódott. A korábbi kísérletek viszont mindig elhaltak, mert úgy tűnt, nagyobb a potenciális veszteség, mint a nyereség - mondta Bartha Attila.

Érdekességképpen megemlítette, hogy Japánban nemrég mindenfajta módon próbálták a lakosságot rábírni arra, hogy fogyasszon többet. A törekvés bumeránghatást váltott ki, mert az emberek attól tartottak, hogy a gazdaság gyengélkedése miatt forszírozza ezt a kormányzat. A mi helyzetünk természetesen gyökeresen különbözik az akkori japántól, de az eset kiválóan érzékelteti, mennyit számít a kulturális beállítódás.

A mostani krízis átírja a forgatókönyveket. Látható, hogy a nagy nyugati országok kormányai nem riadnak vissza a protekcionizmustól, esetenként jelentős összegeket mozgósítanak egy-egy nagyobb gyártó megmentéséért. A magyar költségvetésnek ilyesmire végképp nincsenek forrásai, amikor a szociális kiadások is veszélyben vannak - ráadásul idehaza sajnos nem túl erős a nemzeti ipari kultúra, a presztízstermékeket jobbára a multik gyártják.

További lehetőségek

Másfelől a kényszerű magyartermék-vásárlás mellett valójában még számos lehetőség adódik a tudatosan gondolkodó állampolgár előtt, ha komplexen értelmezi Magyarország gazdaságának és az állami költségvetésnek a segítését.

Dönthet, például, úgy is, hogy a szolgáltatásokból veszi azt igénybe, amit a hazai vállalkozások kínálnak. A legnagyobb horderejű választás e téren alighanem az, hogy hol töltse az ember a szabadságát. A forint jelenlegi gyengeségét elnézve egyébként nem is tűnik óriási áldozatnak külföldi helyett hazai nyaralási célpontot választani, főleg, ha rendelkezünk a fent említett üdülési csekkel.

Hasonló okból szinte fölösleges intelem lehetne, hogy lehetőleg ne növeljük az ország devizában való eladósodottságát, azaz ne vegyünk föl devizahitelt - elvégre a bankok manapság csak keveseknek adnak ilyet, és azt is drágán (igaz, a forinthiteleknél még mindig olcsóbban).

Kölcsönözzön az államnak!

Akinek nemhogy hitelre nincs égető szüksége, de még fialtatni való pénze is van, választhat hazafias elhatározással a tengernyi befektetési lehetőség közül. Államkötvény vásárlásával végső soron az ország iránti bizalmat erősíti, és mellesleg most viszonylag magas hozamot remélhet.

Mióta a kormány - legalábbis szóban - garanciát vállalt az összes magyarországi bankbetétre, az sem teljesíthetetlen kérés, hogy magyarországi pénzintézetnél helyezzük el a pénzünket. Ezt a magas betéti kamatok is ösztönzik, nem szólva arról a jó érzésről, hogy javítjuk a magyar gazdaság külső egyensúlyát.

E gondolatnak ugyanakkor ellene vethetik a gazdaság felpörgetésének hívei, hogy a jelenlegi helyzetben megtakarítás helyett többet használ a fogyasztás - már ha valaki abban a szerencsés helyzetben van, hogy eldöntheti, melyikkel óhajtja inkább segíteni a nemzetgazdaságot.

Az elmúlt időszakban mindenesetre a túlfogyasztás volt jellemző az ország jövedelemtermeléséhez képest, ezért a fogyasztás visszafogása most racionálisabbnak tűnik. Megjegyzendő, a megtakarítás sok háztartás esetében jelenleg nem több az eladósodottság csökkentésénél. Ebben 2010 második felénél előbb aligha várható fordulat.

Adózzon kifogástalanul!

A fenti dilemma jól mutatja, hogy a legtöbb esetben a képlet egyáltalán nem egyszerű. Markáns kivétel azonban az állam és az önkormányzatok adóbevételeihez való hozzájárulás: aki - az adott esetben olcsóbb szomszédos országok csábításának ellenállva - idehaza jelenti be a cégét és az autóját, máris tett valamit. A számlaadás és -kérés jelentőségét pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy a kormány nemrég nyereményjátékot szervezett rá.

Itt érdemes megemlíteni, hogy egy olyan államban, ahol a közterhek ritkás fizetése az egyik legégetőbb gond, egy virtigli hazafitól alapvető elvárás az adók és járulékok hiánytalan befizetése, mégpedig határidőre, hogy a behajtás költségeivel se terhelje a közös kasszát. Kérdéses, hogy a felsoroltak mindegyikének valóban lenne-e számottevő, pénzben kifejezhető hatása, ha a magyar állampolgárok tömegesen tartanák magukat hozzá - de a tisztességes adózás elterjedése aligha maradna észrevétlen.