Magas szinten ragadhat az amerikai munkanélküliség

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államoknak akkor is nagy munkanélküliséggel kell majd szembenéznie, ha a jelenlegi recesszió elvonul, és a gazdaság ismét növekedési pályára áll, írja a Humán Rent Európa Csoport hírlevele egy Business Reportban megjelent cikkre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A tartósan magas munkanélküliséget szakértők szerint az válthatja ki, hogy az olyan ágazatokban, mint az autógyártás vagy a pénzügyi szolgáltatások, a recesszió során állások százezrei tűnnek el, vélhetően örökre. Lawrence Mishel, a washingtoni Gazdaságpolitikai Intézet (Economic Policy Institute) elnöke szerint "az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy amikor a recesszió véget ér, majd a munkapiac is visszatér a korábbi állapotokhoz. Azonban ez most egészen máshogy alakulhat".

A legfrissebb amerikai munkapiaci adatok nem sok optimizmusra adnak okot. Áprilisban a munkanélküliség már 8,9 százalékos volt, ez 1983. szeptember óta a legnagyobb arány. Laurence Ball, a University of Baltimore professzora szerint a munkanélküliség 10 százalék körül tetőzhet az Egyesült Államokban. A legtöbb elemző szerint a munkanélküliségi csúcs a jövő év első felében várható, akkor, amikor az amerikai gazdaság teljesítménye már emelkedőben lesz.

Az 1990-es évek közepén a termelékenység jelentős javulása segített abban, hogy a természetes munkanélküliségi ráta - a munkanélküliségnek az a szintje, amelynek semleges inflációs hatása van - 6 százalékról 5 százalék körüli szintre csökkenjen. Edmund Phelps, a Columbia University Nobel-díjas professzora szerint a válság után az új egyensúlyi szint akár a 7 százalékot is elérheti, írja a Business Report.

A válság által erősen sújtott autógyártásban a válság kitörése óta az összes munkahely mintegy 27 százaléka, durván 257 ezer állás szűnt meg. A General Motors, a legnagyobb amerikai autógyár az idén világszerte 47 ezer állás megszüntetését tervezi. A társaság 2010-ig 6200 amerikai márkaképviselete közül 2600-at tervez bezárni, amivel 137 ezer állás szűnhet meg, az amerikai autóértékesítők szövetségének becslése szerint . A General Motors számos autómárkájának eladását vagy megszüntetését is tervezi.

"Az autóiparnak hosszú távon is csak feleannyi emberre lesz szüksége, mint fénykorában volt" - vélekedik Sean McAlinden, a Gépjárműipari Kutatóközpont (Center for Automotive Research) vezető közgazdásza. A szakember úgy véli, az elbocsátott dolgozók közül az idősebbek nyugdíjba vonulnak majd, a fiatalabbak pedig más, jellemzően rosszabbul fizető iparágak felé veszik az utat.

A pénzügyi szektorban is borúsak a kilátások. Az ágazatban már eddig is 4,5 százalékkal, 376 ezerrel csökkent a munkahelyek száma, és további leépítések várhatók.