Vágólapra másolva!
Fordulatra, paradigmaváltásra van szükség a világ pénzügyi rendszerében, mivel tarthatatlan, hogy Ázsia szegény államai, főleg Kína finanszírozza a fejlett államok, elsősorban az Egyesült Államok túlfogyasztását - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Bokros Lajos a GKI Gazdaságkutató Zrt. által rendezett "Reform recesszióban" című konferencián kifejtette: prognosztizálható a dollár értékvesztése, és ez mindenképpen érinteni fogja Magyarországot is.

A volt pénzügyminiszter pesszimistán látta annak a lehetőségét, hogy globálisan új felügyelő intézményeket lehetne kiépíteni a világ bankrendszerének ellenőrzésére. Arra azonban lát jeleket, hogy az Európai Unióban erősödjön a pénzintézeti szektor szabályozása, a bankrendszer tevékenységének ellenőrzése.

Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint az elmúlt tíz év gazdaságpolitikája vezetett oda, hogy Magyarországon a lakosság túlzott mértékben eladósodott, és főleg devizában vannak kölcsönei. Hozzátette: a bankok kockázatvállalási hajlandósága lecsökkent, egy-egy vállalat hitelezésénél sokkal inkább az adott cég ágazatának megítélését, a vállalat jövőbeni kilátásait veszik figyelembe, mint a cég múltbeli teljesítményét, eredményeit.