Vágólapra másolva!
A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - márciusban 3,6 százalékkal, az első negyedévben 3,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi eladások volumene 0,6 százalékkal maradt el az előző havitól. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben az első negyedévben 1519 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ebből márciusban 561 milliárd forint értékű forgalom realizálódott.

A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - az idén februárban 3,2 százalékkal, az év első két hónapjában 3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.

Az első negyedévben a kiskereskedelmi eladások 47 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes, 15 százaléka az üzemanyag-, 13 százaléka a bútor-, háztartási cikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletekben bonyolódott; a többi üzlettípus részesedése 25 százalék volt.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek az első negyedévben 2,6 százalékkal, márciusban 3,6 százalékkal kisebb volumenű forgalmat értek el, mint az előző év azonos időszakában.

Az élelmiszerüzletek forgalma a kiigazítatlan adatok szerint márciusban 8 százalékkal csökkent a 2008 márciusihoz képest. A kiigazított és kiigazítatlan indexek közötti nagyobb különbséget az okozta, hogy a húsvéti bevásárlások 2009-ben áprilisra, 2008-ban márciusra estek.

Az idén márciusban az eladások jelentős részét, 91 százalékát lebonyolító vegyes termékkörű üzletek (hiper- és szupermarketek, vegyesboltok) változatlan áras forgalma 4 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem márciusi forgalmának volumene 0,6 százalékkal maradt el a februáritól.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma az első negyedévben 7,1 százalékkal, márciusban 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszaki szinthez képest. Márciusban a gyógyszer-, gyógyászati termék-, illatszerüzletek együttes, változatlan áron számított forgalma lényegében nem változott: míg a tevékenységcsoporton belül az illatszerüzletek növekedést értek el, addig a gyógyászati üzletek és gyógyszertárak eladásai kismértékben csökkentek.

A többi tevékenységcsoport értékesítésének volumene is elmaradt az előző év azonos időszakában mért szinttől, a legnagyobb mértékben a bútor-, háztartási cikk-, építőanyag-üzletek, illetve az iparcikk jellegű vegyes üzletek eladásai estek vissza az előző év azonos hónapjához képest.

A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelem márciusi volumene 0,2 százalékkal mérséklődött az előző havihoz viszonyítva.

Az üzemanyagtöltő állomások változatlan áron számított forgalma az első negyedévben 0,9 százalékkal, márciusban 1,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért szintet. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint márciusban a benzinkutak eladásai 0,5 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest.

Az országos kiskereskedelmi forgalomból továbbra is Közép-Magyarország képviselte a legnagyobb részt, aránya 2008-ban 38 százalékot tett ki. A többi régió egyenként 9-12 százalékban részesedett a kiskereskedelmi forgalomból.