Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A következő három évben (2010-2012) a cseh állami költségvetés szinte minden területén komoly megvonásokra van szükség. Kivételt csak az államadósság finanszírozása és a társadalmi kiadások jelentik, amelyeket az állam az érvényben lévő törvények és megállapodások alapján köteles teljesíteni. Ezek emelkedni fognak - jelentette ki Eduard Janota, cseh pénzügyminiszter csütörtökön Prágában egy tanácskozáson.

A pénzügyminisztérium tervei és várakozásai szerint 2010-ben a cseh költségvetés hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát éri el. Ezt kellene 2012-re 4,2 százalékra csökkenteni.

A pénzügyi tárca vezetője szerint ez rendkívül nehéz feladat lesz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkaügyi és népjóléti minisztérium kiadása 2009 és 2012 között 77,3 milliárd koronával 533,9 milliárd koronára emelkednek. Míg most ennek a tárcának a kiadásai a költségvetés kiadásainak 43 százalékát teszi ki, addig 2012-ben ez már 46 százalék lesz. Hasonló módon nem lehet kitérni az államadósság finanszírozása elől sem. Erre a célra 2012-ben 90,5 milliárd koronát kell majd fordítani, ami a mostani 64 milliárddal összehasonlítva 41 százalékos növekedés.

Janota kifejtette: az állam kötelező kiadásai, például a nyugdíjak és a különféle társadalmi segélyek, amelyeket törvények határoznak meg, a költségvetés kiadási oldalának a 80 százalékát teszik ki. "A kormányoknak nagyon kicsi a mozgásterük" - állítja a miniszter.

Szerinte feltétlenül szükség van arra, hogy az októberi parlamenti választás után felálló új cseh kormány alapvető szerkezeti átalakítást hajtson végre a költségvetésen, mert a jelenlegi állapot tovább nem tartható fenn.