Vágólapra másolva!
Románia arra kérte a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), hogy magasabb idei államháztartási hiányt engedélyezzen számára. Eközben a Bukarestben tárgyaló IMF-küldöttség váratlanul péntekre hívta össze azt a sajtóértekezletet, amit eredetileg jövő hétfőre tervezett.
Vágólapra másolva!

Augusztus elején az IMF egyszer már rábólintott arra, hogy a hiány a bruttó hazai termék (GDP) 7,3 százalékára emelkedjen az eredetileg várt 4,6 százalékról.

Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy a deficit nagyobb lehet a GDP-arányosan várt 7,3 százaléknál. A túllépés mértékére vonatkozóan mindössze annyit mondott, hogy az "nem sokkal haladja majd meg" a 7,3 százalékot.

Szerinte ez nem a kormány hibája, hanem annak a következménye, hogy nem sikerült elfogadtatni a kiadáscsökkentést célzó költségvetési reformot - mondta a miniszter. Az államháztartási hiány alakulása kulcsfontosságú a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelfolyósítása szempontjából.

Románia márciusban kötött csaknem 20 milliárd euró értékű, két évre szóló, többoldalú hitel megállapodást az IMF szervezésében. Románia eddig közel 7 milliárd euró IMF-hitelhez jutott, és decemberben dől el, megkapja-e a harmadik, 1,5 milliárd eurós részletet.

Az IMF Bukarestben tárgyaló küldöttsége a szakértők szerint azt jelentheti be pénteken, hogy Románia nem kapja meg az esedékes hitelrészletet. Részben az idei deficitcél túllépése miatt, illetve azért, mert még mindig nincs elfogadva a jövő évi költségvetés.