Vágólapra másolva!
A Fitch után a Standard & Poor's is leminősítette Görögországot a költségvetési gyenge állapotára hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Megvonta az elsőrendű adósi minősítést Görögországtól szerdán a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a görög kormány deficitcsökkentő tervei elégtelenek az államadósság tartós mérsékléséhez.

Az S&P a szerdai londoni bejelentés szerint a hosszú futamú görög adósosztályzatot az eddigi "A mínusz"-ról a közepes befektetői sáv felső szélére, "BBB plusz"-ra sorolta át. Az új osztályzatot is azonban negatív kihatású figyelőlistán hagyta a cég, ami erőteljes utalás a várható közeli újabb leminősítésre.

Az S&P december 7-én közölte: Görögország "A mínusz" szintű besorolását ugyanakkor negatív kihatású figyelőlistára vette. A figyelőlista a nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban a kilátás-módosításnál jóval erőteljesebb jelzés arra, hogy az érintett adósbesorolás már rövid távon változhat.

Nemrég egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings is visszaminősítette Görögországot a "BBB" kategóriába, szintén "BBB plusz"-ra gyengítve a görög osztályzatot. Görögország az első - és eddig az egyetlen - olyan euróövezeti tagállam, amelyet több hitelminősítő is visszasorolt a közepes "BBB" osztályzati sávba.