Vágólapra másolva!
A Geely kínai autógyár abban reménykedik, hogy februárra lezárhatja a tárgyalásokat a Volvo megvételéről.
Vágólapra másolva!

A Reuters egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Geely 2010. februárjában venné meg a Ford amerikai gyár egyik márkáját, a svéd Volvót. A tárgyalások bennfentesének számító forrás szerint a kínaiak az ő újévükig (február 14.) kívánják lezárni a folyamatot, s ennek immár semmi akadálya sincsen.

"Ezután a Geely gyorsan megkezdi a cég integrálását" - mondta. Az erről szóló tervek már készen vannak, csakúgy, mint a kínai eladások növeléséről szólók. A megállapodás szerint a Geely hozzájut minden Volvo által fejlesztett technológiához, míg a svédek használhatják a Ford fejlesztéseit.

Korábban azt közölte a Geely, hogy három új luxusmodellt terveznének a Volvo márkanév alatt.