Bírálják az OPEC termeléscsökkentő döntését

Vágólapra másolva!
Ahogyan az várható volt, az OPEC olajügyi miniszterei úgy döntöttek, hogy november 1-jétől napi 1,2 millió hordóval csökkentik a kőolaj kitermelését - jelentette be az Egyesült Arab Emírségek olajügyi minisztere a Dohában tartott értekezlet után. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az OPEC a legrosszabbkor csökkenti a termelést.
Vágólapra másolva!

Az OPEC döntése alapján november 1-jétől 26,3 millió hordóra fogják vissza a kőolaj kitermelésének tényleges szintjét a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) tartozó államok, aminek az a célja, hogy magasabbra emeljék az árakat, amelyek július közepe óta 25 százalékkal estek vissza. A több mint két év óta első, 1,2 millió hordós termeléscsökkentés azt jelenti, hogy az OPEC-országok által szeptemberben kitermelt kőolaj mennyiségét 4,3 százalékkal csökkentik november 1-jétől. A csökkentés mértéke nagyobb a vártnál, és a legnagyobb mértékű 2002 januárja óta.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője szerint az északi féltekén közeledik a téli csúcsfogyasztási szezon, az OPEC döntése tehát a kínálat szűkösségének kockázatával jár. Claude Mandil, az IEA végrehajtó igazgatója szerint az OPEC "a legrosszabbkor csökkenti a termelést". Mandil szerint az OPEC ezzel a döntésével jelezni kívánta, hogy az árakat a mostani - Mandil szerint még mindig magas - szinten akarja tartani. "Aggodalomra ad okot, hogy az OPEC nem akarja, hogy az árak a hordónkénti 60 dollár alá süllyedjenek. Az árak ezen a szinten álltak egy évvel ezelőtt is, amikor az OPEC miniszterei túlságosan magasnak ítélték meg azokat. Mindez aláhúzza az energiaellátás változatosabbá tételének és az energiafogyasztás hatékonysága javításának szükségességét" - közölte.

A tényleges termelési szint napi 1,2 millió hordóval való csökkentése az OPEC közleménye szerint ideiglenes jellegű, a döntést a december 14-i abujai értekezleten ismét áttekintik.Több miniszter, köztük Rafael Dario Ramírez Carreno, Venezuela energiaügyi- és olajipari minisztere közölte, hogy az OPEC további 500 ezer hordós termeléscsökkentésről dönthet december 14-i, a nigériai Abujába tervezett ülésén. Így próbálnak választ adni a fogyasztó országok, főleg az Egyesült Államok fűtőolaj- és benzintartalékának magas szintje és az OPEC-olaj iránti kereslet 2007-ben várható csökkenése miatt kialakult helyzetre. A dohai tanácskozáson Irak nem vett részt. A szervezet többi tíz tagállama az OPEC honlapján hamarosan nyilvánosságra hozza, hogy milyen mértékben fogja vissza kitermelését. Venezuela máris jelezte, hogy 11,5 százalékkal, azaz napi 138 ezer hordóval fogja vissza a kitermelést. Irán 176 ezer hordós visszafogást helyezett kilátásba.

Egyes elemzők szerint az OPEC jelenlegi napi 29,5 millió hordós termelésének visszafogása csak korlátozott hatást gyakorol a globális energiaellátásra. A fejlett ipari országok (OECD) nyersolajtartalékai az elmúlt öt év legmagasabb szintjén állnak, tehát ha az OPEC három hónapig kisebb mennyiséget hoz a felszínre, annak nem lesz komoly hatása - vélekedik a Mitsui árupiaci szakértője. Pénteken kora délután a novemberi szállítású WTI nyersolaj ára 33 centtel 58,83 dollárra emelkedett hordónként az előző napi 85 centes drágulás után. A Brent londoni jegyzése (decemberi szállításra) 29 centtel 61,16 dollárra drágult.