Chávez ultimátumot adott Brazíliának

Vágólapra másolva!
A venezuelai elnök, Hugo Chávez határidőt jelölt ki Brazíliának és Paraguaynak arra, hogy támogassák Venezuela dél-amerikai kereskedelmi szövetségi tagságát a Mercosurban.
Vágólapra másolva!

Chávez elnök arra figyelmeztette a két országot, hogy visszavonja a tagsági kérelmet, ha az említett országok három hónapon belül elmulasztják kifejezni támogatásukat. Sergio Zambiassi brazil szenátor viszont kijelentette, nem valószínű, hogy országa törvényhozói szeptember előtt jóváhagynák a keresetet. "Erőfeszítést teszünk, hogy felgyorsítsuk a folyamatot, de nem tudom garantálni, hogy erre szeptember előtt sor kerülhet" - idézte Zambiassi szenátort a BBC.

Feszült viszonyok

A szakértők azt mondják, ez a legutóbbi lépés további feszültségeket rak a már amúgy is problémás kapcsolatokra a Mercosuron belül (a Mercosur dél-amerikai gazdasági szövetségbe Brazília, Uruguay, Argentina és Paraguay tartozik Venezuela mellett, és napirenden van Bolívia teljes jogú taggá válása is). Venezuela tagságát ugyan már jóváhagyták az öt tagország vezetői, és az uruguayi, argentín és venezuelai parlament is elfogadta, mindemellett még ratifikálnia kell a brazil és paraguayi törvényhozásnak is.

A kapcsolat Brazília és Venezuela között már hetek óta feszült, és tovább romlott, miután a brazil szenátus felszólította Hugo Chávezt, hogy vizsgálja felül azon döntését, amellyel nem újította meg a venezuelai ellenzéki televíziócsatorna, a Radio Caracas Television (RCTV) műsorszórási engedélyét. Chávez erre erős kritikával illette Brazíliát, mondván, hogy "az USA papagájaként" kritizálja a döntést.

Brazília felszólította Chávez elnököt, hogy kérjen bocsánatot a sértő megjegyzésért, ezt azonban Chávez eleddig elutasította.