Csehország újjáéleszti a szénerőműveket

Vágólapra másolva!
Német-cseh együttműködésben épülhetnek szénerőművek Csehországban. A CEZ állami vállalat tíz másikat is korszerűsítene.
Vágólapra másolva!

Csehországban a következő években 100 milliárd koronát - hozzávetőlegesen 900 milliárd forintot - akar költeni széntüzelésű erőművek korszerűsítésére, illetve újak építésére a CEZ, Közép-Kelet-Európa vezető energetikai cége.

A CEZ - amely Csehország legjövedelmezőbb vállalata - jelenleg 13 szénerőművet üzemeltet, ezek adják a CEZ áramtermelésének kétharmadát. A kétharmadrészt állami tulajdonban lévő vállalat eddig 5,2 milliárd koronát költött a régi erőművek felújítására. A cég tíz erőmű korszerűsítését és három új megépítését tervezi.

Július végén jelentették be, hogy új barnaszén-tüzelésű erőművet épít Csehországban az E.On és a Mostecká Uhelná Spolecnost (MUS) társaság is. A projekt értéke kétmilliárd euró.

A német és a cseh társaság már exkluzív tárgyalásokat folytat a témában, amelyek várhatóan még néhány hónapig elhúzódnak. Az elképzelések szerint a cseh bányatársaság fogja szállítani az erőműnek a szenet, míg az E.On a technológiai részt biztosítaná.