A Fed-kamat gyors csökkentését várja az OECD

Vágólapra másolva!
Gyors kamatcsökkentést ajánl az amerikai jegybanknak (Fed) az OECD. A párizsi székhelyű gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezet a szerdán kiadott előrejelzésében csökkentette az USA gazdasági növekedésére vonatkozó prognózisát. A szervezet a japán jegybanknak és az európainak (ECB) azt tanácsolja, hogy ne emeljenek kamatot.
Vágólapra másolva!

Egyelőre lehetetlen felmérni, az amerikai lakóingatlan- és jelzálogpiaci gondok okozta pénzpiaci problémák mekkora kárt okoznak, ám az biztos, hogy a növekedést fenyegető kockázatok jelentősebbé váltak - véli az OECD.

Jean-Philippe Cotis, az OECD vezető közgazdásza szerint a Fed-nek még szeptemberben 25 bázispontos kamatcsökkentést kellene végrehajtania a növekedés felgyorsítása érdekében. A Fed legközelebb szeptember 18-án dönt a kamatról.

Az OECD az USA esetében a korábban prognosztizált 2,1 százalék helyett csak 1,9 százalékos GDP-növekedést vár - májusban még 2,1 százalékot jeleztek előre - az idén úgy, hogy a meglepően erős második negyedév után sokkal gyengébb harmadik és negyedik negyed következhet. Mindez összefüggésben van a lakóingatlan- és jelzálogpiaci gondokkal. Cotis hozzátette: bár az OECD lassulásra számít, a recesszió sem zárható ki. Cotis szerint ezek a becslések egyelőre nagy hibaarányúak, és nem lehet bennük megbecsülni az amerikai jelzálogpiacról kiindult nemzetközi tőkepiaci nyugtalanság további hatásait.

Európa ezzel szemben viszonylag dinamikus marad, a növekedési prognózist 2,7 százalékról 2,6-re mérsékelte az OECD, míg Japán esetében továbbra is 2,4 százalékra számít. Európában a növekedés viszonylag erőteljes maradt, és az Európai Központi Bank további kamatemelése továbbra is napirenden van, csak - tanácsolja a Napi Online által ismertetett OECD-jelentés - nem most kellene végrehajtani: addig kellene elhalasztani, amíg világosan kiderül, hogy hosszabb távon hogyan kezelik a piacok a nehézségeket. Az EKB legközelebb csütörtökön dönt az euróövezeti alapkamatról.

Japánban - ahol szintén nem javasolják, hogy mostanában kamatot emeljenek - az idei éves növekedést 2,4 százalékra várják. A harmadik és negyedik negyedre egyaránt 0,5 százalékos bővülést valószínűsítenek, ez 2-2 százalékos éve szintű növekedést jelentene a megfelelő negyedekre éves szinten.

A legnagyobb európai gazdaság, a német idei növekedését most csak 2,6 százalékon várja az OECD, a korábbi 2,9 százalékos előrejelzés helyett. A harmadik negyedre 0,6 százalékos, a negyedikre 0,5 százalékos bővülést jelez a szervezet, ez éves szinten 2,4, illetve 2 százalékot jelentene Németországban. Cotis szerint egyes régiók, mint Európa vagy Japán - az USA-val ellentétben - számottevő lassulás nélkül megúszhatják akkor is, ha az amerikai gazdaság recesszió közeli állapotba kerül.