A kutatási költség duplájáért hirdet a gyógyszeripar

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Egy kanadai vizsgálat szerint az amerikai gyógyszeripari cégek megközelítőleg kétszer annyit költenek reklámra és egyéb, járulékos tevékenységre, mint kutatás-fejlesztésre. A torontói York egyetem kutatói, a 2004-es évet vizsgálva, azt találták, hogy az amerikai gyógyszercégek kutatási és fejlesztési kiadásai 31,5 milliárd dollárt tettek ki, míg reklám, illetve posta- és kapcsolódó költségeik elérték az 57,5 milliárd dollárt.

A "PLoS Medicine" című szaklapban megjelent vizsgálat - amely megerősíteni látszik a gyógyszer-értékesítés erős reklámfüggését - a reklámköltségekbe a költségmentes termékminták terjesztését, a hirdetéseket, a levél- és e-mail-költségeket, valamint az orvoslátogatók díjazását számította be.

Ugyanakkor a tanulmányt közzétevő két kutató szerint a reklámmal kapcsolatos kiadások még ennél is magasabbak lehettek az adott évben, mert a vizsgálat a postai költségek egy részére nem terjedt ki.