Módosult a Déli áramlat tervezett iránya

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin bulgáriai látogatásán szerződést kötött arról, hogy a cső bulgáriai szakasza fele-fele arányban orosz és bolgár tulajdonban lesz. Ez újabb komoly lépés a Déli áramlat megvalósulása felé.
Vágólapra másolva!

A terv eredetileg a Kék áramlat nevet viselte, amely egy törökországi kerülővel érte volna el a kontinenst - írja a Népszabadság. Néhány hónapja viszont Törökország hirtelen kikerült a képből, és azóta csupán az Európát közvetlenül a Fekete-tengeren és Bulgárián át megközelítő Déli áramlatról van szó. Kezdetben az útvonal természetes tagjaként emlegetett Románia mára kiesett a pikszisből.

Mivel a végcél Olaszország, Magyarország érintése pusztán földrajzi értelemben tulajdonképpen nem lenne feltétlenül ésszerű. Az oroszoknak viszont érdekeik fűződnek ahhoz, hogy az általuk részben megvásárolt osztrák baumgarteni gázelosztóba innen is érkezzen gáz. Az orosz miniszterelnök, Viktor Zubkov decemberben Magyarországon úgy foglalt állást, hogy a vezeték Szerbiából északra, azaz Magyarország irányába folytatódik. Az orosz-bolgár szerződés közvetlenül nem befolyásolja a Nabucco vezetéket. Szakértők szerint Európában akkora lesz a gázéhség, hogy a két vezeték bőven megfér majd egymás mellett.