India kivonná az élelmiszert az árupiacról

Vágólapra másolva!
Az indiai pénzügyminiszter megfontolandónak nevezte azt a lehetőséget, miszerint teljes tiltás alá essen az élelmiszerek határidős árupiaci kereskedelme - számol be a Financial Times. Ázsiában sokakat aggodalommal tölt el a befektetési alapok és a pénzpiaci kereskedők szerepe az élelmiszerárak utóbbi drasztikus drágulásában.
Vágólapra másolva!

Abban az esetben, ha India a tiltás bevezetése mellett dönt, az alig 5 esztendővel az után lépne életbe, hogy az ázsiai országban lehetővé váltak a határidős árupiaci ügyletek egy szélesebb gazdasági fejlődés részeként, azzal a céllal, hogy India pénzügyi központtá emelkedjék.

A pénzügyér elmondása szerint a piaci spekulációkkal kapcsolatos aggályait a térség többi kormányával is megosztotta, és szavai szerint India "nagyon súlyos válsággal néz szembe az élelmiszerfronton". Chidambaram az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) éves rendes találkozóján beszélt Madridban.

A megugró élelmiszerárak már most szociális zavargásokhoz vezettek Kína és Indonézia egyes részein. Emellett az inflációt is növelte, olyannyira, hogy az már fenyegeti Kína és Vietnam látványos gazdasági fejlődését is. Az ADB elnöke, Haruhiko Kuroda akciókat sürgetett annak érdekében, hogy stratégiai élelmiszerellátás biztosított legyen a legszegényebb ázsiai rétegek számára is. A világ szegényeinek kétharmada ebben a régióban él.

A szárnyaló élelmiszer- és energiaárak miatt több felszólaló a kereskedelmi tevékenységet is okolta. "A nagy spekulánsok elfogadhatatlan szintre vitték az olaj árát, és a feltörekvő országok pusztulására törnek" - idézi a lap Pakisztán új pénzügyminiszterét. Az áraknak szerinte "ésszerű kereteken belül kéne maradnia". A megjegyzések sokakban az 1997-es ázsiai válság kirobbanása idején tett kritikus hangokat idézték.