Vágólapra másolva!
A moszkvai magyar mezőgazdasági attasé tudomása szerint egyetlen magyar vállalatot érint az orosz húsbeviteli tilalom, viszont dr. Németh Antal volt országos főállatorvos úgy tudja, több magyar vállalkozás is érintett.
Vágólapra másolva!

Az orosz hatóságok a beviteli tilalmat néhány napja azért rendelték el több európai ország vállalkozásai, köztük a magyar üzemek ellen is, mert kifogásolták, hogy termékeikben úgynevezett szermaradványt találtak. Ez az állatorvos szerint elsősorban antibiotikumot jelenthet. Vagyis - ha a vádak helytállóak - a cégek az előtt vitték ki árujukat Oroszországba, mielőtt az előírt várakozási idő letelt volna.

Az orosz mezőgazdasági attasé a Pick Szeged Zrt. érintettségéről tudott, a Pick közlése szerint öt üzeme közül egyre, a pécsi egységre vonatkozik az intézkedés. A volt főállatorvos, a Húscéh szakmai tanácsadója az MTI-nek azt mondta: a szakmai konzultációkon szerzett ismeretei szerint a húsbeviteli tilalom több magyar húsfeldolgozó vállalkozást is érinthet.

A szakember a cégeket nem kívánta megnevezni, mivel szerinte az érintett vállalkozások vélhetően nem hibásak abban, hogy Oroszországban tiltólistára kerültek. Illetve az előzetes ígéretek ellenére fel sem vették őket arra a lajstromba, amely azon cégeket tartalmazza, amelyek húst exportálhatnak Oroszországba.

Németh Antal úgy véli, hogy a hasonló vádak, eljárások ellen az érintettek leginkább úgy védekezhetnek, ha betartják a szigorú nyomon követhetőségi szabályokat. A szakember szerint ugyanis a tiltó listára könnyű felkerülni, ám onnan lekerülni nehéz, akár egy-két évbe is telhet.

Csak informálisan értesítették a kormányt

Magyarországot hivatalosan még nem értesítették arról, hogy a napokban Oroszország beviteli tiltólistára tett több más nemzetiségű húsfeldolgozó cég mellett néhány magyar húsfeldolgozó üzemet is - erősítette meg az MTI-nek Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára, reagálva a nemzetközi sajtóban megjelent hírekre.

Az államtitkár közölte: a szaktárcánál tudnak ugyan a tilalomról, de a hír csak informális módon, az Európai Unión keresztül jutott el Magyarországra. Hozzátette: arról is csak nem hivatalos forrásból értesült az FVM, hogy a beviteli tilalom oka - amire az orosz hatóságok hivatkoznak -, hogy esetlegesen szermaradványt találtak volna a Magyarországról származó termékekben is.

Az államtitkár aláhúzta: az orosz beviteli tilalom indoka a magyar szakértők számára nehezen hihető ugyan, de a magyar hatóságok megvizsgálják az ügyet. Hozzátette: elképzelhető, hogy Magyarország közvetlenül nem is kap tájékoztatást az üggyel kapcsolatban, azt közvetlenül az unió illetékesei tisztázzák Oroszországgal.

A Reuters jelentése szerint az elmúlt hetekben Oroszország hét EU-ország számos húsipari cégének a termékeit tette behozatali tilalomlistára Magyarországról, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Dániából, Belgiumból és Spanyolországból, amire amerikai, kanadai, brazil és argentin vállalatok is felkerültek.