Közel-keleti vita tolta új csúcsra az olajárat

Vágólapra másolva!
Megint új csúcsra, közel 144 dollárra emelkedett a nyersolaj hordónkénti ára hétfőn. Közben az olajtermelő országok kartellje, az OPEC Madridban készül megtárgyalni a magas árak problematikáját.
Vágólapra másolva!

Az árakat elsősorban a gyenge dollár, az ellátással kapcsolatos általános aggályok, valamint az Irán és Izrael közötti egyre feszültebb viszony mozgatja. Az amerikai édes könnyűolaj az európai kereskedésben 143,67 dolláros rekordot ért el, közel 4 dollárt drágulva. Úgy tűnik, a szaúdi termelésnövelés híre csak igen korlátozottan hatott a piacon.

Néhány szó is beindítja a drágulást

Az Izrael és Irán között zajló szócsata legutóbbi fejezetében az úgynevezett iráni forradalmi gárda egyik parancsnoka azt nyilatkozta, hogy egy esetleges izraeli légi csapáskor az iráni fegyveresek képesek lennének biztosítani az olajszállítmányok tekintetében igen fontos Hormuzi-szoros fölötti kontrollt. A világ olajának több mint 60 százaléka a Hormuzi-szoroson keresztül halad.

A Madridban hétfőn kezdődő kőolaj világkonferencián is a magas árak, és a hosszú távú ellátás biztosítása állnak majd a tárgyalások középpontjában. Miközben az OPEC-et egyre nagyobb nyomás éri a kitermelés növelése érdekében, a kartellben eddig általános volt a vélemény, hogy a drágulást nem az ellátás szűkössége, hanem a spekulánsok okozzák. Ezt némileg alátámasztja az, hogy már az USA-ban is korlátozásokat terveznek az egy személy által végrehajtható határidős árutőzsdei ügyleteket. Az utóbbi időben viszont már több OPEC-tagországból is olyan vélemények érkeztek, hogy ez az árszint már az olajtermelő országoknak sem kedvez.