Az olimpia jót tesz a kerékpár-üzletnek

Vágólapra másolva!
Peking ismét két keréken gurul: a "Zöld Olimpia" jegyében óriási fellendülésnek örvend a kínai fővárosban a kerékpár-kereskedelem.
Vágólapra másolva!

Mint arról a China Daily című angol nyelvű napilap beszámolt, tavaly év végén még csak 8 millióan közlekedtek biciklivel Pekingben, ez a szám hét hónap alatt 10 millióra nőtt. Immár háromszor annyi kerékpár van a városban, mint gépkocsi, ez utóbbiak száma 3,3 millió.

A lap szerint az állandó dugókat, a fullasztó szmogot megelégelők, és az olimpia idejére bevezetett korlátozások miatt kerékpárra szállók mellett sok jómódú pekingi is kezd kiszállni autójából és inkább a pedált nyomják. Ők természetesen a legdrágább modelleket vásárolják, amelyek belekerülhetnek 5 ezer jüanba is (109 ezer forint). A fiatalok a hegyikerékpárokat és az összehajtható, szükség esetén vállra kapható bringákat részesítik előnyben, míg a külföldiek, a helyiek szerint valószínűleg azért, mert nem szokták meg a kerekezést, inkább elektromos kerékpárokat vásárolják.

Ugyancsak nagy forgalomra számít a 2005 óta működő pekingi kerékpár-kölcsönző szolgálat, amely összesen 70 állomást állított fel.