Oroszok dicsérik Freddie-ék megmentését

Vágólapra másolva!
Az orosz pénzügyminiszter elismerését fejezte ki az amerikai kormánynak a jelzáloghitel-intézetek megsegítéséért. Ha más döntés született volna, azt az orosz állam is megérzi.
Vágólapra másolva!

Az orosz pénzügyminiszter kedden megdicsérte az amerikai kormányt azért, mert gondnokság alá vette a két legnagyobb amerikai jelzáloghitel-intézetet, a Fannie Maet és a Freddie Macet.

"Ezt a döntést pozitívnak ítélem. Amikor olyan országok, mint Oroszország, Kína vagy Japán, efféle adósságba fektetik a tartalékukat (mint a Fannie Maeé vagy a Freddie Macé), akkor ennek az a folyamatos feltételezés az alapja, hogy válsághelyzetben az amerikai kormány intézkedni fog - mondta Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter Moszkvában, egy Reuters szervezte gazdasági-beruházási tanácskozáson.

Oroszország nagy utat tett meg 1998 óta, amikor adósságátütemezést kért a nyugati hitelezőktől. Adósságait azóta ledolgozta, és jelenleg, 600 milliárd dollárra tehető devizatartalékával, a világ egyik nagy hitelezője. Devizatartalékának fele amerikai értékpapírokban, köztük a legnagyobb amerikai jelzáloghitel-intézetek papírjaiban fekszik - írta korábban a Reuters hírügynökség.